Index Vakbarát Hírportál

Kiemelt beruházás lesz a vodkagyárépítés

2016. július 25., hétfő 10:24

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet kiemelt jelentőségűvé nyilvánítja az AlcoWorld Zrt. beruházását. A cég Fényeslitke külterületén vodka- és likőrgyárat épít – írja a Napi.hu.

A kiemelt jelleg azt jelenti, hogy a beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben hozott döntéseket fellebbezésre tekintet nélkül végre lehet hajtani, és egy csomó olyan eljárást nem kell lefolytatni, amit amúgy le kéne (építészeti-műszaki tervtanácsi vélemény beszerzése, településképi véleményezési eljárás).

Az AlcoWorld beruházása megjelenik abban a kormányhatározatban is, amely a Fényeslitke-Komoró ipari-logisztikai terület fejlesztését tartalmazza. Ez alapján a kormány egyetért azzal, hogy a tervezett szeszipari beruházás megvalósítása érdekében a befektetéshez szükséges iparterületet eladják. Az eladó a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) érdekeltségébe tartozó Regionális Fejlesztési Holding (RFH), amely legfeljebb hektáronkénti nettó 15 millió forintért köteles eladni a szükséges területet az AlcoWorldnek.

A határozat kitér arra is, hogy az ipari parkba be kell vezetni a széles vágányú vasutat, és emiatt  szintén legfeljebb nettó 15 milliós hektáronkénti áron – területet kell vásárolni. Ehhez a beruházáshoz 400 millió forintot biztosít a kormány az idei költségvetésből. Az idén januárban alakult AlcoWorld Zrt. jegyzett tőkéje 20 millió forint. A  Céginfo.hu  adatai szerint a cég  tulajdonosa az Alfa Investment Kft. , amely tavaly alakult 3 millió forint tőkével, és tulajdonosa a Magyarországon élő Glus Oleksandr.

Rovatok