Index Vakbarát Hírportál

Magyar Nemzet: Bűnözők is kaphattak letelepedési államkötvényt

2016. július 27., szerda 09:05

Bár elvileg erkölcsi bizonyítványt is be kell mutatni azoknak a gazdag gazdasági bevándorlóknak, akik letelepedési államkötvényt akarnak venni, sokan kijátsszák a szabályokat, így olyanok is vehettek letelepedési engedélyt, akiknek otthon zűrös ügyei voltak a hatóságokkal - írja a Magyar Nemzet. Mivel a szabály szerint az erkölcsi bizonyítványt abban az országban kell kikérni, ahol az ember bejelentett lakhelye van, ezért a lap szerint sok büntetett előéletű kötvényvásárló egyszerűen átjelentkezett valamilyen adóparadicsomba és ott kért magának erkölcsi bizonyítványt.

A lap azt is írja, hogy a letelepedési kötvényekkel nagyon jól járt egy bizonyos budapesti ügyvédi iroda, amely minden egyes eladott ilyen kötvény után 5000 eurót keres. Ez a Kosik Ügyvédi Iroda, amelynek vezetőjét, Kosik Kristófot Rogán Antallal és Habony Árpáddal szokták együtt emlegetni. Kosik korábban a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának és Belváros-Lipótváros önkormányzati cégeinek is dolgozott, amikor Rogán Antal frakcióvezető, illetve polgármester volt, és ő segített Habonynak abban, hogy domainnevet szerezzen az egyik online lapjának. Legutóbb pedig a szintén Habony-Rogán pároshoz kötött fővárosi közbeszerzés-központosítás körül tűnt fel, amíg Tarlós meg nem tiltotta, hogy a Fővárosi Közbeszerzési Kft. szerződést kössön az irodájával. A Magyar Nemzet számítása szerint

Kosik eddig 5,6 milliárd forintot keresett a letelepedési kötvényeken,

ugyanis a pénzes bevándorlók csak az ő irodáját bízhatják meg azzal, hogy a letelepedési engedélyüket átvegye a Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól. Eddig a program 2013-as indulása óta 3647 ilyen engedélyt adtak el. 

Sokat keres a letelepedési kötvényeken a CMS nemzetközi adótanácsadó cég is, amely a Lichtensteinbe bejegyzett VolDan Investments Ltd. közvetítő céggel áll szerződésben. A VolDan (ami a magyar bíróság szerint is a Habony Árpáddal jó kapcsolatot ápoló grúz-izraeli üzletemberhez, Shabtai Michaelihez köthető) főleg orosz és ukrán klienseknek közvetíti a kötvényeket, az ezután kapott 300 ezer eurót pedig a CMS-hez utalják, amíg a kötvények eredeti példányát meg nem kapja a külföld vásárló. Ezen a CMS minden kötvénynél ötezer eurót keres.  A Magyar Nemzet számításai szerint

a kötvényeket közvetítő, leginkább offshore hátterű cégek eddig legkevesebb 84, de lehet, hogy 101 milliárd forintot kaptak,

attól függően, hogy olcsóbban vagy drágábban szabták meg a szolgáltatási díjaikat. Ebből legalább 33 milliárd forint közpénznek tekinthető, mert a magyar állam kamatot fizet a kötvények után, amit viszont nem a befektetők, hanem a közvetítők kapnak meg. 

Rovatok