Index Vakbarát Hírportál

44 milliós bírságot kapott a Pick

2016. augusztus 2., kedd 11:28

Jogsértő árazási gyakorlat miatt 44 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal  a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt-re. A hivatal közleménye szerint a Pick 2009 januárja és 2014 decembere között rögzítette, hogy a termékeit mekkora nagy- és kiskereskedelmi áron árulják a partnerei. Aki pedig ezt nem tartotta volna be, azt kilistázással vagy más szankcióval fenyegette a Pick, bár a fenyegetéseit sosem kellett valóra váltania.

Ezt a fajta összehangolt magatartást a GVH vertikális megállapodásnak nevezi és bünteti, mert "ha egy gyártó a termékeinek általa javasolt fogyasztói árát, illetve annak elfogadását a kereskedelmi partnerei által kezdeményezett akciókban más paraméterekhez (pl. átadási árhoz, szállított mennyiséghez) köti" az sérti a versenyjogot. 

Mindezért a Pickre 44 millió forintos büntetést szabott ki a versenyhivatal, amit az alapján számított ki, hogy mekkora bevételt köszönhetett a Pick a "megállapodásnak". Súlyosbító körülmény volt, hogy a a Pick piacvezető szerepe miatt az általa tanúsított magatartás kihathat a piacon működő vállalkozások magatartására és árazási gyakorlatára. A Pick elismerte a jogsértést.

Rovatok