Index Vakbarát Hírportál

Állítólag nem sért EU-jogot a dohányellátás monopolizálása

2016. augusztus 3., szerda 13:41 | aznap frissítve

Az MTI meg nem nevezett brüsszeli forrásai szerint nem indít eljárást az Európai Bizottság (EB) a központi dohányellátóval kapcsolatban. A bizottság ezek szerint elfogadta a magyar kormány érvelését, és egyetért azzal, hogy a dohánypiac monopolizálása nem sérti az uniós versenyjogot.

Az értesüléseket Lázár János is megerősítette, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint sem kötelezettségszegési eljárást, sem más hivatalos vizsgálati eljárást nem indít az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága a központi dohányellátó működésével összefüggésben.

Lázár szerint az EB arról értesítette a magyar kormányt, hogy bár tiltott állami támogatással kapcsolatos panasz érkezett a testülethez, Magyarország érvei és javaslatai meggyőzőek voltak. A miniszter azt is elmondta, ősszel a kormány néhány pontosítást fog javasolni a jogi szabályozáson annak érdekében, hogy a tiltott állami támogatás gyanúja a jövőben se merülhessen fel a dohányellátó működésével összefüggésben. 

Az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága tavaly ősszel kezdett vizsgálódni annak kapcsán, hogy létrehoztak egy központi dohányellátót, amely teljesen monopolizálta a cigarettaellátást, a trafikok csak tőlük vehetnek árut. A történetről és a mögötte rejlő haveri osztogatásról itt írtunk részletesen.

A dohányellátót ugyanis a hódmezővásárhelyi és ezért gyakran Lázár köreihez sorolt kormányközeli vállalkozó Sánta János érdekeltségei, a  Tabán Trafik és a BAT üzemeltetheti. A konkurens dohánycégek eléggé kiakadtak a dolgon, és panaszt nyújtottak be Brüsszelben, de végül azért ők is beálltak a sorba. Most pedig úgy tűnik, hogy az EU is békén hagyja a dolgot.

Rovatok