Index Vakbarát Hírportál

Szemétkednek a szabadságokkal a cégek

2016. augusztus 3., szerda 14:48

Minden harmadik munkavállaló szerint nehézkes a nyári szabadságok kivétele, és majdnem minden második dolgozóval előfordult már, hogy nem engedték az előre tervezett időpontban szabadságra menni. A magyarok átlagosan 11-12 napot vesznek ki a nyáron, de az nagyon ritka, hogy valaki egyszerre egy hétnél többet nyaraljon -  derült ki a Profession kutatásából.

A több mint 1000 fő megkérdezésével készült kutatás eredményei szerint 

A felmérés szerint nem meglepő módon nagy az összefüggés az anyagi helyzet és a nyári szabadság között. A harminc év alatti korosztály, illetve a nélkülözések között élők csak 9-10 napot töltenek szabadságon, míg a negyven év felettiek és a jobb körülmények között élők 12 nap felett terveznek. A jobb anyagi körülmények között élők háromnegyede ráadásul úgy véli, hogy könnyen ki is tudja venni a szabadságát.

Az országos átlagban viszont

A válaszadók 50 százalékára egyáltalán nem jellemző, hogy egy hétnél hosszabb szabadságra menne, 39 százalék pedig általában csak egy-két napot vesz ki alkalmanként. A legtöbben mégis egyetértenek abban, hogy a minimum kéthetes, egybefüggő szabadság számít pihentetőnek.

Rovatok