Index Vakbarát Hírportál

Egymilliós bírságot fizetett a budapesti bliccelőbajnok

2016. augusztus 10., szerda 16:08

A Budapesti Közlekedési Központ az utóbbi időben keményebb eszközökhöz folyamodott a tömegközlekedési pótdíjak behajtása terén, ami miatt sorra dőlnek a bliccelési rekordok.

A legnagyobb pótdíj, amit az elmúlt egy évben jegy nélküli utazásért beszedtek, majdnem elérte az egymilliót. Egész pontosan 924 ezer forintot (!) szurkolt le a főváros bliccelőbajnoka – ez vélhetően minden idők legdrágább utazásainak egyike lehetett, főleg a megtett út hosszára leszámolva.

Hárman is voltak, akik 400 és 500 ezer között pengettek, de még a tizedik legnagyobb pótdíj is 260 ezer. És ezek már konkrétan befolyt pénztek, nem csak fizetési ígéretek; többségüket jogi eljárás után kellett befizetni - írta a Világgazdaság. Így tehát vélhetően megéri minél előbb megfizetni a pótdíjat, mert a BKK úgyis behajtja, és ha hosszan nyúlik a folyamat, a végösszeg fájni fog.

A lap cikkéből az is kiderült, hogy a BKK egy meg nem nevezett telekomcég után a második legnagyobb behajtó Magyarországon: tavaly közel 40 ezer, idén újabb 25 ezer fizetési meghagyást, valamint közel 12 ezer végrehajtási eljárást indított azokkal szemben, akik jegy és bérlet nélkül vették igénybe a közösségi közlekedés szolgáltatásait. 

A pótdíjazások száma viszont egyre csökken, idén már közel 20 százalékkal kevesebb alkalommal fognak bliccelőket, mint tavaly ilyenkor. 2016 első hét hónapjában 165 ezer alkalommal büntettek, vagyis naponta átlagosan 778-szor.

Rovatok