Index Vakbarát Hírportál

Tönk szélén az egészségügy: brutális adósságok a kórházaknál

2016. augusztus 15., hétfő 06:52

Ha nem történik jelentős változás, az év végére megint elérheti a 70 milliárd forintot a kórházak tartozása. A tartozáshalmozás üteme egészen rettenetes, az egészségügy havi szinte 3-4 milliárdos mínuszt halmoz fel. A baj mértékét jelzi, hogy az összes állami intézmény tartozásának háromnegyede az egészségügyben keletkezik - írta a Népszava a Magyar Államkincstár adatai alapján.

Ez annak fényében különösen szomorú, hogy egyrészt a szolgáltatás színvonala még így is leírhatatlanul silány; másrészt pedig tavaly volt már egy 60 milliárdos konszolidáció az egészségügyben, majd további 7-8 milliárdot is kaptak még ezen felül a kórházak, ennek azonban mára nyoma sincs.

Június végére ugyanis a tartozás megközelítette az 52 milliárdot, és a Népszava által megszólaltatott beszállítók számításai szerint ha nem történik változás, év végére megint 70 milliárdnál járnak majd. Az újabb konszolidáció a lap szerint biztosra vehető, ezt egy hetekkel ezelőtti tájékoztatóján a kancelláriaminiszter is elismerte, de egyelőre semmit nem tudni ennek időpontjáról vagy feltételeiről.

Mindössze 3 olyan intézmény volt június végén a magyar egészségügyben, ahol sikerült nullára faragni a tartozásokat. Az edelényi Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház, és a budapesti Szent Margit Kórház tudta ezt megcsinálni.

A klinikákat is működtető nagy egyetemek közül egyedül a debreceni tartozásai csökkentek, Szegeden csak minimálisan, Pécsen és a Semmelweis Egyetemen azonban százmilliókkal nőtt a tartozás májusról júniusra. Az Országos Onkológiai Intézet adósságai közelítenek az egymilliárdhoz, a bűvös határt azonban mások már régen átlépték, egész pontosan:

Ezek az intézmények júniusban is növelték adósságállományukat, míg a milliárdos tartozásból valamennyit sikerült ledolgozni a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban és a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban.

Azonban ezeknél az intézményeknél is rosszabb a helyzet

Rovatok