Index Vakbarát Hírportál

Egymástól halásszák el a mérnököket a magyar gyárak

2016. augusztus 16., kedd 10:24

A krónikus munkaerőhiányban minden trükköt be kell vetnie a magyarországi cégeknek, hogy megfelelő munkaerőt találjanak. Heves megyében például a Népszabadság azt hallotta, hgy  az Apollo Tyres gyöngyöshalászi gyárába a Bosch hatvani üzeméből csábítanak át diplomás munkaerőt. A lap azt írja, hogy az Apollo Tyres százezer forintos ösztönzést adott mindenkinek, aki hajlandó volt átmenni a Boschtól, bár ezt a Népszabadságnak senki nem tudta megerősíteni. Azt viszont többen mondták a lapnak a két településen, hogy

a frissen munkába állt mérnököknek egy évig havi 10-20 ezer forint hűségpénzt fizet az Apollo Tyres,

aki pedig el tudja csábítani egy ismerőség egy betöltetlen állásra, az fejpénzt kap a cégtől.  A magyar gazdaságot megbénító munkaerőhiányon a kormány a munkát terhelő járulékok csökkentésével akarna segíteni, ami a magyar munkaadók szerint is javítana a helyzeten. Önmagában viszont a járulékcsökkentés viszont nem biztos, hogy elég lesz. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a Világgazdaságnak azt mondta, a járulékcsökkentés mellett a kiadási oldalhoz is hozzá kell nyúlni, többet kell például képzésekre költeni. Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szerint legalább 5 százalékos járulékcsökkentésre lenne szükség, ezzel már két számjegyű béremelést adhatnának a cégek.

Viszont még így is szükség lehet a képzett külföldi munkaerőre,

mert bizonyos szakmákban még a megemelt bérért sem fognak itthon megfelelő dolgozókat találni a cégek. 

Rovatok