Index Vakbarát Hírportál

Fogy a cégek optimizmusa

2016. augusztus 22., hétfő 08:06

Bár továbbra is magas tartományban tartózkodnak a GKI konjunktúraindexei, ám augusztusban mégis idei mélypontjukon állnak. Az üzleti várakozások erőteljesebben, a fogyasztóiak kismértékben romlottak - írja a Portfolio.hu.

A konjunktúraindex a júliusi 0,0 pontról mínusz 3,9 pontra romlott, az üzleti bizalmi index 5,6 pontról 1,2 pontra csökkent, a fogyasztói bizalmi index pedig mínusz 16,1 pontról visszaesett mínusz 18,6 pontra augusztusban. 

Ez nagyjából annyit jelent, hogy a cégek és a fogyasztók is kevésbé optimisták, mint idén bármikor, azaz a most látható üzleti folyamatok és az ezekből táplálkozó kilátások a magyar gazdaság lassulását feltételezik. Ebből fakadóan pedig kevesebb embert akarnak majd felvenni.

Augusztusban az üzleti szférán belül mind a négy vizsgált ágazat várakozása kisebb-nagyobb mértékben romlott. 

A fenti konjunktúramutatóknak nincs sok hónapra előremutató előrejelző tulajdonságuk, ezért egyelőre inkább csak azt sugallják, hogy a nyár nem lehetett erős időszaka a magyar gazdaságnak. Ez abból a szempontból érdekes, hogy a 2016-os évben elsősorban a 3. negyedévi teljesítménytől lehetett azt várni, hogy az idei GDP-növekedést feljebb húzza a gyenge első negyedévi eredmények után.

Az indexből az is kiderült, hogy:

A magyar gazdaság közeljövőben várható helyzetének megítélése augusztusban mind a négy vizsgált ágazatban látványosan javult, ami alapján inkább néhány gyengébb hónapról lehetett szó a gazdaságban, mintsem kedvezőtlen fordulatról.

Rovatok