Index Vakbarát Hírportál

Körtehiány jöhet

2016. augusztus 22., hétfő 07:18

A héten indul a vilmoskörte-szüret, ám a tavaszi fagy, valamint a nyári jégkárok miatt a gazdák átlagosan csaknem 50 százalékos termeléskieséssel számolnak. Ami azt jelenti, hogy idén hiány lehet körtéből itthon – közölte a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

Csizmadia György elmondta: a körte kényes gyümölcs, számos kártevő megtámadja, ami eladhatatlanná teszi a gyümölcsöt, ugyanakkor csak az első osztályú körte adható el.

A lap szerint Magyarországon évente 23 ezer és 28 ezer tonna közötti mennyiség termett körtéből az utóbbi években. A világ 25 millió tonnás körtetermésének mintegy 12 százaléka származik Európából, 78 százalék pedig Ázsiából.

Magyarország főként az Európai Unióból importál körtét, évente mintegy kétezer tonnát, a magyar export pedig Ausztriába, Szlovákiába, Romániába, Finnországba és a skandináv államokba irányul.

Rovatok