Index Vakbarát Hírportál

33 millió forint agrártámogatás maradt ki a vagyonnyilatkozatokból

2016. augusztus 24., szerda 08:35

Az elmúlt öt évben több mint tizenöt képviselő hagyta ki a vagyonbevallásából részben vagy egészben az államtól kapott agrártámogatást, derítette ki a Direkt36. Volt képviselő, aki 12 millió forintnyi támogatásról nem számolt be, jellemzően néhány százezer forintos tételek maradtak ki a nyilatkozatokból. Az érintett 17 képviselő összesen több mint 33 millió forint bevallásával maradt el.

A vagyonnyilatkozatokat szabályzó törvény mellékletében egyértelműen szerepel, hogy a képviselőknek bármilyen tevékenységük után járó állami és uniós támogatást nyilvánosságra kell hozniuk. Ennek elmaradását az érintettek többsége figyelmetlenséggel magyarázta. 

A rekorder Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár, aki több mint 12 millió forint területalapú támogatást kapott 2011 és 2015 között, ám ebből semmi nem szerepel a vagyonnyilatkozatában a támogatások közt, csupán a jövedelmekhez írt be évi 4,5-6,8 milliót. 

Hanó Miklós korábbi fideszes képviselő közel négymillió forintos támogatást felejtett el bevallani a vagyonnyilatkozataiban, ez először azzal indokolta, hogy "ez nem jövedelem", de később ő is figyelmetlenégre hivatkozott. A KDNP-s Földi László több címletben összesen 1,7 millió forint támogatást kapott az MVH-tól, amelyből semmit nem vallott be. Sajátos eset Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkáré, aki 2011 óta több mint hétmillió forint támogatást kapott méhészetre, de csak annyit írt be, hogy „jogszabály szerint”. A Direkt 36-nak azt mondta, "halvány lila fogalma sem volt" arról, hogy ezt fel kell tüntetni.

Bár az érintett képviselők többsége fideszes, egy volt jobbikos és egy volt MSZP-s képviselő is jelentős támogatást mulasztott le bevallani. Az MSZP volt Heves megyei elnöke, Sós Tamás, aki 2002 és 2014 között volt képviselő, összesen 3,5 milliós támogatásról nem vallott. Az előző ciklusban képviselő, jobbikos Kiss Sándor 1,5 millió forint támogatást nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozataiban. A Jobbik alelnöke, Volner János 2015-ben kapott az MVH-tól 245 ezer forintot egy aranykalászos gazdatanfolyam elvégzésére, amit nem írt be, mert állítása szerint bizonytalan volt, hogyan kell eljárni. Magyar Zoltán jobbikos képviselő, szintén egy tanfolyamra kapott 172 ezer forintos támogatást nem tüntetett fel.

A kisebb, csupán néhány százezres tételekről megfeledkezők között olyan neveket találunk, mint Kiss Attila, Bánki Erik, Boldog István, Győrffy Balázs és Hermann István és Tilki Attila, mind fideszes képviselők.

Olyanok is akadnak, akik feltüntettek valamennyi támogatást, csak éppen jóval kevesebbet a valóságnál. A fideszes Tasó László 2011 óta összesen 13 alkalommal részesült MVH-támogatásban, de ebből csak ötöt vallott be, összesen 3,2 millió forintnyi támogatás maradt ki a nyilatkozatából. Tasónak egyébként nem igazán tetszett, hogy a vagyonnyilatkozatok környékén vizsgálódnak újságírók, zaklatás miatt feljelentette a Direkt36-osokat, és különös módon az Index munkatársait is rendőrök igazoltatták, amikor az államtitkár házánál jártak. A fideszes Tóth József közel négymillió forinttal kevesebb támogatást vallott be, a szintén fideszes Simonka György pedig eggyel.  

Rovatok