Index Vakbarát Hírportál

Szabálytalanságokat találtak Gyurcsányék gazdálkodásában

2016. augusztus 24., szerda 11:19 | aznap frissítve

Az Állami Számvevőszék befejezte a Demokratikus Koalíció és az Együtt 2013-2014-es gazdálkodásának törvényességi ellenőrzését - írja az ÁSZ közleményében. Mind a két pártnál voltak kisebb hibák, amelyekre a Számvevőszék most felhívta a figyelmet, a jelentések nyilvánosságra hozatalát követően a szervezetek közleményben jelezték, hogy korrigálják azokat. 

Az ÁSZ megállapította, hogy a DK 2013-as beszámolója és a 2014-es pénzügyi kimutatása nem felelt meg a törvényi előírásoknak, mivel figyelmen kívül hagyták a számviteli törvényben rögzített valódiság és teljesség alapelvet. A beszámoló és a pénzügyi kimutatás adatai teljes körűen nem egyeztek meg a főkönyvi nyilvántartás adataival, valamint a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások értékeléséről és a bevételek közötti kimutatásról nem gondoskodtak.

A DK ellenőrzési rendszere nem működött megfelelően az ÁSZ szerint. A DK döntéshozó és irányító szervei az előírt feladataikat ellátták, azonban a DK felügyelőbizottságot nem hozott létre. A gazdálkodási szabályzat rendelkezései alapján létrehozott Pénzügyi Ellenőrző Bizottság a szabályzatban előírt jelentéseket nem készítette el.

Az Együtt számviteli rendszerének szabályozása megfelelt a számviteli törvény előírásainak, a párt gazdálkodása és könyvvezetése ugyanígy szabályos volt. Viszont a 2014. évi pénzügyi kimutatásban a párttörvény előírása ellenére a naptári év alatt kapott, 500 ezer Ft-ot meghaladó hozzájárulásokat külön nem mutatta be. További hiba, hogy a 2014. évi pénzügyi kimutatást az Együtt Országos Politikai Tanácsa nem a közzétételét megelőzően fogadta el.

A jelentés szerint az Együtt és a DK is szabályszerűen használta fel a vagyonát. 2013-ban a DK 49 millió forint bevételt ért el és 46,5 millió forintot adott ki. A 2014-es választási évben a bevételeik 237,3 millió forintra ugrottak meg, míg a kiadásaik 233,2 millióra. Az Együtt 2013-ban 1,6 millió forint bevétel mellett mindössze 497 ezer forintot költött el, míg 2014.-ben 287 milliós bevétel mellett 373 millió forint volt a kiadásuk.

Rovatok