Thomas Piketty az egész világot felkavarta a Tőke a 21. században című könyvével, amiben leírta, hogy a növekvő egyenlőtlenség a piacgazdaság elkerülhetetlen velejárója. Az IMF egyik fiatal közgazdásza viszont most utána számolt Piketty elméletének, és arra jutott, amit a sztárközgazdász állít, annak kevés köze van a valósághoz. És ennek leginkább az egyenlőtlenség ellen tüntetőknek kellene igazán örülnie.
Kevés téma jut el olyan gyorsan a paprikasprés utcai tüntetések és béna Guy Fawkes maszkok világából öltönyös emberek uncsi konferenciáira, mint a gazdasági egyenlőtlenségek kérdése. Miközben az Occupy, Indignados és hasonló mozgalmak már nagyrészt eltűntek, már a világ leggazdagabbjainak és leghatalmasabbjainak éves világmegváltó davosi sítúráját szervező World Economic Forum is olyanokról ír esszéket, hogy hogyan lehetne a 99 százalék számára is jó világot teremteni. Közgazdászként pedig az egyenlőtlenségek kutatásával foglalkozni éppen az egyik legmenőbb téma.
Mégis kevés akkora sztárja van ennek a témának, mint a francia közgazdász, Thomas Piketty, akinek a Tőke 21. században című könyve nemcsak bestseller lett (ami egy hosszú grafikonokkal és gazdaságelméleti magyarázatokkal teleírt ezer oldalas könyvtől önmagában szép), de az egyenlőtlenségek ellen fellépő politikai mozgalmak egyik alapvető hivatkozási alapja lett. Éppen ezért cikkezett nemrég arról az egész nemzetközi sajtó, hogy egy nemrég megjelent tanulmány szerzője (aki ráadásul az IMF egyik közgazdásza) azt állítja,
Akkor most örökre tegyük el a szekrénybe a Guy Fawkes maszkjainkat és nyugodjunk bele, hogy minden jól van úgy, ahogy van? Piketty meg csak egy áltudós, aki jól megszedte magát azzal, hogy a levegőbe beszél? Mielőtt belemerülnénk a részletekbe, annyit mondanék csak, hogy a Pikettynek úgy tűnik, nincs igaza, de ennek leginkább a Guy Fawkes maszkos tüntetőknek és az 1 százalék privilégiumait letörni akaró politikusoknak, na meg a témát kutató tudósoknak kellene örülnie.
Thomas Piketty elmélete, ahogy dióhéjban összefoglaltuk akkor, amikor a könyv magyarul megjelent, azt állítja, hogy a kapitalizmusban a gazdagok egyre gazdagabbak lesznek, a szegények pedig egyre szegényebbek, ez pedig hosszú távon aláássa az egész rendszert. Ez pedig azért van, mert
vagyis a tőke hozama (r = return on capital), amit az emberek a tulajdonukban lévő ingatlanokon, részvényeken, egyéb vagyonukon járadékként keresnek, gyorsabban nő, mint ahogy a gazdaság egésze bővül (g = growth). Ez pedig azzal jár, hogy akinek van valamilyen tőkejövedelme vagy befektetett vagyona, annak gyorsabban lesz több pénze, mint annak, aki csak a fizetéséből él. Piketty szerint a vagyonos osztályok, különösen a leggazdagabb 10 vagy 1 százalék még akkor is jól jár, ha a gazdasági növekedés amúgy lassú, mert a tőkéjük hozama még akkor is növekszik (legalábbis egy ideig), még szélesebbre tárva az ollót a dőzsölő gazdagok kis csoportja és a güriző tömegek között.
A francia sztárközgazdász könyve szerint ez a kapitalizmus alapvető törvénye, ami megmagyarázza, hogy az II. Világháború előtt szinte mindenhol, de különösen a nyugati világban iszonyatos egyenlőtlenség volt a gazdag tőkés elit és mindenki más között, az agrártársadalmakban és a 19. század ipari társadalmaiban ugyanis a növekedés üteme viszonylag alacsony volt, viszont a tőke megtérülése magas. Ezen a ponton mindenki kaparja elő a regényélményeit a Twist Olivertől a Goriot apóig, ahogy Piketty is teszi a könyvében.
Viszont mivel Piketty szerint ez egy alapvető törvénye a kapitalizmusnak, ezért emiatt a mechanizmus miatt egy idő után szépen visszatérünk majd a 19. századi helyzetbe, amiből a világháborúk és válságok okozta pusztítás és az azt követő, jóléti állami újraépítés kicsit kibillentette a rendszert. De hogy mikor érünk vissza a Downton Abbey világába, az csak idő kérdése, vagy ahogy Piketty maga írja:
Az ok, amiért a vagyon ma nem
oszlik el olyan egyenlőtlenül , mint korábban, egyszerűen az, hogy nem telt még el elég idő 1945 óta.
Szóval nincs menekvés előbb-utóbb úgyis eljön a globális oligarchia, mert a kapitalizmus dübörög tovább. Hacsak nem vezetünk be egy globális vagyonadót, ahogy azt Piketty javasolja, de azért lássuk be, hogy ennek a politikai realitása elég csekély.
Piketty elmélete elég kényelmetlen, egyrészt az egyszerű olvasónak, mert ugye hozzá kellene szokni a rosszhoz vagy meg kellene dönteni a rendszert, másrészt a közgazdász társadalomnak, mert a piaci rendszerről mint egy alapvetően hatékony, egyensúlyi helyzetbe tendáló valamire szoktak gondolni, nem olyanra, ami normál működéseként szétszakítja a társadalmat. Éppen ezért elég komoly szellemi energiákat mozgósított a közgazdász társadalom, hogy kimutassa, hogy Pikettynek nincs igaza. És lehet, hogy most sikerült.
A kihívó ezúttal Carlos Goés, egy harminconéves brazil közgazdász, aki az IMF-nél dolgozik, és aki úgy döntött, hogy teszteli Piketty elméletét. Goés 19 fejlett piacgazdaság adatain nézte meg, hogy az 1980 és 2012 közötti 30 évben tényleg tovább nőtt-e a vagyonosok befektetéseinek hozama, ha a gazdaság növekedése amúgy lassult.
Goés azt nézte meg, hogy hogyan változik a felső 1 százalék részesedése a nemzeti összjövedelmen belül, ha a tőke megtérülési rátájának és a gazdaság növekedési ütemének különbsége nő, vagyis ha a gazdaság lassul a tőke megtérüléséhez képest. Ehhez az államkötvények hozamából (ami Goés szerint eléggé együtt mozog a vállalati kötvények és más tőkejövedelmek hozamával, ezért van olyan jó ezt kifejezni, mint akármi más) kivonta a gazdaság növekedési rátáját. Goés arra jutott, hogy
vagyis nem lesz jobb a gazdag tőkéseknek, ahogy Piketty állítja. Ugyanez volt a helyzet a tőkejövedelmek arányával a nemzeti jövedelmen belül, ami gyakorlatilag csak egy kicsit más mérce ugyanarra, vagyis arra, hogy a tőkéseknek nem lesz relatíve jobb akkor, ha lassul a gazdaság.
Ebből persze nem következik, hogy amúgy ne nőne az egyenlőtlenség a szegények és a gazdagok között, vagy hogy a tőkejövedelmek aránya ne nőne a társadalom összjövedelmén belül. Ezek a tendenciák az IMF közgazdászának adataiból is látszanak, bár mindkettő növekedése kicsit megbicsaklik a válság alatt. Goés annyit állít, hogy ezek a dolgok nem pont azért történnek így, amit Piketty a fő oknak gondol, legalábbis a vizsgált adatokból nem úgy tűnik.
És hogy mi okozza, ha nem ez? Ezt Goés se mondja meg, de összeszedett pár okot, ami akár állhat is a háttérben:
És akkor most térjünk vissza arra, hogy miért is kellene mindenkinek örülnie, ha kiderül, hogy Piketty mégsem fejtette meg az egyenlőtlenség nagy összefüggéseit, és megint ott tartunk, hogy széttárjuk a kezünket, hogy nem tudjuk, miért alakul olyan irányba a társadalom, amilyenbe? Mert ez azt is jelenti, hogy nem feltétlenül haladunk a disztópia felé, nincs előre megírva, hogy amíg csak nem omlik össze a kapitalizmus és/vagy nem jön még egy, a II. világháborúhoz hasonló kataklizma, addig a szegények egyre szegényebbek, a gazdaságok meg egyre gazdagabbak lesznek. Ez valamiért éppen történik, többé-kevésbé, de ez ellen lehet tenni, lehet próbálkozni.
Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy Piketty maga sem állítja azt, hogy ezek a tényezők ne játszanának szerepet az egyenlőtlenségek kialakulásában, azt például már többször elmondta ő is, hogy a munkabérek közötti növekvő különbségek is hozzájárulnak ahhoz, hogy nyílik a társadalmi olló és ő sem gondolja azt, hogy nincs mit tenni. Ahogy azt Piketty kutatótársa, Emmanuel Saez az Indexnek adott interjújában is elmondta, az adórendszer változtatgatásával például sokat lehet rontani vagy javítani a jövedelmi egyenlőtlenségen, ahogy a jóléti intézményekkel, az oktatással vagy a pénzügyi piacok szabályozásával is, pedig egyik sem változtat azon, hogy r > g. És ahogy Goés is elismeri, teljesen elképzelhető, hogy Pikettynek valójában igaza van, csak az általa leírt folyamatokhoz nem elég 30 év adatait végignézni.