Index Vakbarát Hírportál

Újabb városban húzta le a rolót az Uber

2016. augusztus 28., vasárnap 17:45

Az Uber és egy másik, hasonló közösségi taxiszolgáltató is felfüggesztette szolgáltatását Abu-Dzabiban, miután a hatóságok az utóbbi időben állítólag rászálltak az uberező sofőrökre.

Az Uber, illetve a másik szolgáltatás, a Careem szombat óta nem elérhető az Egyesült Arab Emírségek fővárosában. Az Uber maga nem kommentálta, hogy miért függesztették fel működésüket, csak azt közölték, hogy átmeneti leállásról van szó.

Viszont a Careem egyik vezetője szerint a hatósági fellépés miatt kényszerültek erre. Az utóbbi időben egyre több sofőrjüket vegzálták a rendőrök, ezért sokan közülük úgy döntöttek, inkább nem taxiznak, emiatt kellett bezárniuk - mondta a Reutersnek Christian Eid, a Careem kommunikációs főnöke.

Az emírségek fő turisztikai és üzleti központjában, Dubajban még működik az Uber és a Careem is. Viszont ha ott is problémák lépnének fel, az érzékenyen érintené a céget, mivel a Közel-Kelet az egyik leggyorsabban bűvülő piacuk.

Amire már csak azért is szükségük lenne, mert nemcsak Magyarországot, hanem a kissé jelentősebb piacnak számító Kínát is bebukták az utóbbi hónapokban.

Rovatok