Index Vakbarát Hírportál

Egyiptom bevezeti az áfát

2016. augusztus 30., kedd 08:00

Az egyiptomi parlament több hónapos vita után hétfőn elfogadta azt a törvényt, amely szerint a 2016-2017-es pénzügyi évre 13, utána 14 százalékos áfakulcsot vezetnek be az országban a gazdasági reformcsomag részeként, a költségvetési hiány csökkentésére - írja az MTI.

Az áfa az Egyiptomban eddig alkalmazott, 10 százalékos, értékesítés után fizetendő adót (sales tax) váltja fel, amelynek közgazdászok szerint torzító hatása volt a gazdaságra. Az áfa és az értékesítés után fizetett adó közötti különbség, hogy az áfát az értékesítési lánc minden tagjának meg kell fizetnie, míg az értékesítési adót általában csak a végső fogyasztó fizeti.

A várakozások szerint az áfa bevezetésével nő az adóalap, így az állam bevétele is, mert Egyiptomban nagy gondot okoz az adók beszedése a kiterjedt informális gazdaság és az adócsalás miatt.

Az kormány által eredetileg javasolt 14 százalékos áfakulcsot sok képviselő ellenezte attól tartva, hogy megugrik az infláció az országban, nehéz helyzetbe hozva a több tízmillió alacsony jövedelmű embert. A szegények védelme érdekében nem tartoznak majd az új törvény hatálya alá az alapvető termékek és szolgáltatások.

Közgazdászok üdvözölték a parlament döntését. Szerintük az áfa bevezetése vonzóbbá teszi az országot a külföldi befektetők számára, növeli a költségvetési bevételeket és mutatja a kormány reformok iránti elkötelezettségét.

Az áfatörvény része a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) augusztusban kötött megállapodásnak, aminek alapján 12 milliárd dollár kölcsön fejében 3 éves reformprogramot hajt végre Egyiptom. A megállapodást még jóvá kell hagynia az IMF vezetésének. Chris Jarvis, az IMF egyiptomi delegációjának vezetője szerint az első részlet utalását nem kötötték az áfatörvény elfogadásához.

Rovatok