Index Vakbarát Hírportál

Tízmilliókkal tartozik beszállítóinak a CBA egyik legnagyobb partnere

2016. szeptember 7., szerda 12:40

Tízmilliókkal tartozik beszállítóinak és a bedőlés szélére került a CBA legnagyobb kelet-magyarországi boltüzemeltetője, a Palóc Nagykereskedelmi Kft. A csőd esetén 1200 ember vesztené el állását és országszerte mintegy 70 CBA-üzletet kellene bezárni. 

A Palóc Kft. egyik beszállítója azt mondta az Indexnek, hogy május és július között 36,5 millióért vett  tőlük árut a cég, de ebből 29,5 milliót még mindig nem fizettek ki. A fennmaradó összeget néhány hónapja kezdték el törleszteni, de hetente csak 1-2 milliós értékben. Két hete azonban már ezek a törlesztések is elapadtak.

Ez vélhetően nem egyedi eset, mivel az RTL híradója is arról számolt be, hogy a cég üzleteiben teljes az áruhiány, a bolti alkalmazottak sem tudják, hogy talpon marad-e a cég. 

A CBA kérdésünkre azt közölte, hogy az igazgatósága tárgyal a Palóc Kft.-vel a helyzetről, és „rövid határidőn belül döntés hoz” a franchise-partnert érintő további lépésekről.

A Palóc Kft. Nógrád megye legfontosabb foglalkoztatója, 1180 embernek adott munkát tavaly. Viszont az utóbbi években masszívan veszteséges: 2015-ben 1,9 milliárdos konszolidált mínuszt könyvelt el a cég, 2014-ben 790, 2013-ban 224 millió volt a mínusz. A cég bevétele folyamatosan csökken.

A beszállítók szerint felmerültek olyan híresztelések, hogy új befektető fog megjelenni a Palóc Kft. helyén, illetve át fognak venni boltokat a cégtől. Kerestük a Palóc Kft. vezetőit is, de nem tudtuk elérni őket.

A Népszabadság a hír kapcsán arra emlékeztetett, hogy ez lehet az első olyan kereskedelmi cég, amit be kellene zárni a kétéves bezárási szabály nyomán. A törvény szerint ugyanis minden olyan nagykereskedelmi vállalkozás elveszítené az élelmiszer-kereskedelmi jogosultságát, amely két éven át veszteséges.

Rovatok