Index Vakbarát Hírportál

Kivizsgálják Barrosót a lobbiállása miatt

2016. szeptember 12., hétfő 13:02

Nyáron derült ki, hogy Jose Manuel Barroso, a Európai Bizottság korábbi elnöke átigazolt a Goldman Sachshoz. Vezetőbb pozíciót kapott, nem is titkoltan azzal a céllal, hogy tudásával, információival és kapcsolataival minél jobb helyzetbe segítse a brexites uniós tárgyalások alatt a bankot. Ez morálisan kifogásolható lépés, hiszen gyakorlatilag a korábbi legfőbb vezetője lobbizhat így akár az EU ellen.

Nemrég az uniós folyamatok hibáit vizsgáló ombudsman, O'Reilly akadt ki nyilvánosan amiatt, hogy ilyen hogy fordulhat elő egyáltalán. Noha a jelenség nem ritka, Barroso sok korábbi vezető beosztottja ment később nagy cégekhez uniós lobbistának. Günter Verhaugen, Barroso korábbi alelnöke például gond nélkül csinált egy lobbicéget, ahol az uniós döntéshozókhoz, folyamatokhoz való könnyebb hozzáférést árulja. 

Most O'Reilly fellépése nyomán Jean-Calude Juncker elnök etikai vizsgálatot rendelt el Barroso ellen, írja a Politico.  Juncker azt is bejelentette az EUObserver szerint, hogy ezután nem az elődjeként, hanem sima lobbistaként fog Barrosóra nézni. Ami biztos rosszul eshet Barrosónak, de nem tudni, hogy a gyakorlatban mivel fog járni. Barroso a jelenlegi szabályok szerint 18 hónapig nem vállalhatott munkát az elnöksége után, ő 20 hónap múlva ment el a Goldman Sachshoz. O'Reilly ezért azt is szorgalmazta, hogy ne ilyen egyszerű szabályokat kelljen csak betartani, hanem minden hasonló ügyet vizsgáljon meg az EU egyenként is.  

A mostnai etikai vizsgálat Barroso gyakorlati munkáját fogja átnézni a banknál. Ugyanakkor nem biztos, hogy ettől önmagában bármilyen kockázat csökkenhet, elég arra gondolni, hogy például az egyik fő brexites uniós tárgyaló, Michael Barnier Barroso bizottsági tagja volt korábban, és bármit manipulálni tud a volt elnök az EU kárára, azt inkább később lesz érdemes csinálnia, ha elkezdődtek a tárgyalások az érdemi, mondjuk pont a bankos kérdésekről.  

Rovatok