Index Vakbarát Hírportál

Kirúgták a szocikat, minden eladó Brazíliában

2016. szeptember 14., szerda 15:19

Alighogy lezajlott a riói olimpia, na meg végleg kiebrudálták a munkáspárti Dilma Rousseff elnököt, az új brazil vezetés nagyszabású privatizációs programot jelentett be.

A jobbos Michel Temer elnök egy korrupciós botrány farvizén vette át az irányítást a baloldali Munkáspárt 13 éves regnálása után. Most pedig az a célja, hogy tőkét csalogasson be az évszázados gazdasági válságban lévő országba.

A kormány koncesszióba adja több repülőtér, vasútvonal és gyorsforgalmi út, továbbá bányák, illetve áramszolgáltatók üzemeltetését. A koncessziókból a tervek szerint 24 milliárd dollár folyik be az államkincstárba a következő két évben – írta az MTI.

Ugyanakkor a Munkáspárt szavazói, akik jellemzően a munkásosztály és a szakszervezetek tagjai, vélhetően a sátán eljövetelét és az elmúlt szűk másfél évtized munkásbarát politizálásának végét látják majd a lépésekben.

Michel Temer azt mondta, hogy a kormány legfontosabb feladata kilendíteni a válságból a gazdaságot, új források bevonásával életet lehelni a hatodik negyedéve zsugorodó gazdaságba és új munkahelyeket teremteni a 200 millió lakosú Brazíliában, ahol csaknem 12 millió a munkanélküli.

Az újdonsült elnök privatizációs tervének részleteit a jövő héten ismerteti befektetőknek New Yorkban, amikor felszólal az ENSZ Közgyűlésében. 

Rovatok