Index Vakbarát Hírportál

Ukrajna megkapta az újabb adag IMF-hitelt

2016. szeptember 15., csütörtök 09:59

Hosszas egyezkedés után az Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa 1 milliárd dollárnyi támogatást hagyott jóvá Ukrajnának csütörtök hajnalban - írja az MTI. 

Az összeget a következő napokban utalják át. Az igazgatótanács ülése után Christine Lagarde, az IMF vezetője közleményt adott ki, amelyben azt írta, "gazdasági téren az elvárt javulás jelei tapasztalhatóak Ukrajnában", ugyanakkor rámutatott arra is, hogy "az ukrán gazdaság súlyos válságban van, és igen sok kihívással és gonddal néz szembe".

Lagarde elismerően szólt arról, hogy "hogy volt elég bátorsága az ukrán vezetésnek ahhoz, hogy piaci szintre emelje az energiaárakat", ugyanakkor sürgette a nyugdíjreform végrehajtását, aminek révén csökkenteni lehet a költségvetési hiányt és az államadósságot. Az IMF igazgatótanácsának ülésén megtárgyalták, hogy ha Kijev teljesíti vállalt kötelezettségit, akkor Ukrajna novemberben mintegy 1,3 milliárd dollár, jövő év februárjában további csaknem 2 milliárd dollár támogatást kap az IMF-től.

Oleg Csurin, az ukrán jegybank elnökhelyettese kedden azt mondta, hogy ha a héten az IMF igazgatótanácsa rábólint a segélyrészlet megadására, az amerikai kormány 1 milliárd dollár, az Európai Bizottság 600 millió dollár pénzügyi garanciát vállal, ami feltétele az IMF-kölcsönrészlet jóváhagyásának.

Az IMF 2015 márciusában 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajna számára, amelyet négy éven át több részletben tervez folyósítani. A kölcsön első részletét - 5 milliárd dollárt - 2015. március 13-án, a második részletet - 1,7 milliárd dollárt - szintén tavaly, augusztus 4-én kapta meg.

Rovatok