Bár a britek európai uniós kilépési kampányában elég komoly szerepet játszott, hogy az utóbbi években – a magyarok mellett – sok százezer lengyel gazdasági bevándorló lepte el az országot, és ezt egyesek aggasztónak tartották, a jelek szerint polák barátaink számára már egyáltalán nem olyan vonzóak a brit partok, mint a szomszédos Németország.
Legalábbis ez derül ki a Bloomberg cikkéből, amely alapján 2012 óta minden évben több lengyel vendégmunkás ment Németországba dolgozni, mint az Egyesült Királyságba. Tavaly például 41 ezer lengyel települt át a szomszédba, de a legkiugróbb év 2013 volt, amikor 60 ezren döntöttek a német fizetések mellett.
Összességében azonban még mindig vezet Nagy-Britannia a lengyeleknél, ott 720 ezer vendégmunkásuk él, míg Németországban 655 ezer. A lap szerint bár Németországnak egyértelmű előnye a közelsége, mégis jóval kevesebb lengyel beszél németül, mint angolul, és Angliában jellemzően a bérszínvonal is magasabb, ezért onnan többet tudnak hazaküldeni.
Az ezeken az adatokon persze még nem látszik, hogy a brexit-népszavazás, illetve az azt követő, lengyelek elleni támadások milyen hatással lesznek a számokra, de az látszik, hogy a brit-német olló már eddig is bezárulóban volt. Ahogy egyébként a magyaroknál is egyre népszerűbb, úgy a lengyeleknél is jön föl Hollandia, már ott is 112 ezren vannak, pedig az egy jóval kisebb ország, mint Nagy-Britannia vagy Németország.