Az utóbbi 35 év világgazdasági növekedését a globalizáció és a dinamikus népességnövekedés hajtotta, ezek azonban mára kifulladtak, sőt látszólag kezdenek visszájukra fordulni. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy a következő 35 évben alacsony növekedés, magas infláció és az adósságok burjánzása vár a világgazdaságra - vagy legalábbis ezt jósolják a legnagyobb német bank elemzői.
Bár kevés olyan általánosan elfogadott tény van az univerzumban, mint az, hogy régen minden jobb volt, a közgazdászok jellemzően elvetik ezt az emberiség józanabb része által már-már axiómaként kezelt tételt. Az ő világuk ugyanis a folyamatos növekedésről meg fejlődésről szól, ahol a fals nosztalgia érzését legyőzik a nyers statisztikák. A statisztikák pedig makacsul azt mutatják, hogy az ipari forradalom óta egyre jobb minden.
Az utóbbi időben azonban mintha elkezdett volna közelíteni a két kaszt, azaz az emberek és a közgazdászok véleménye. Utóbbiak közül ugyanis egyre többen vannak, akik ha nem is azt mondják, hogy régen minden jobb volt, legalábbis úgy vélik, hogy a közeljövőben már tényleg igaz lesz ez az állítás.
Ehhez a növekvő csoporthoz csatlakoztak a legnagyobb német pénzintézet, a Deutsche Bank elemzői, akiknek elég vaskos elemzése szerint
Ennek oka pedig nagyon egyszerű: a Föld lakossága egyre lassabban fog nőni, egyre inkább elöregedik, és egyre jobban fogja utálni egymást. Ami nem fog jót tenni a jólétnek.
Szerintük alapvetően két dolog hajtotta a világgazdaságot az utóbbi 35 évben.
Ez a két hajtóerő azonban kifulladóban van. A következő 35 évben csökkenni fog a legnagyobb államok népességnövekedési üteme, és ezzel párhuzamosan a munkaképes korú lakosság aránya is. Az ebből a szempontból legrosszabb helyzetben lévő Európában például 2050-re akár az ötödével is megcsappanhat a 15 és 64 év köztiek száma.
Eddig a világgazdaság nagyrészt azért is tudott jó ütemben növekedni, mert évről évre sokkal többen kezdtek el dolgozni világszerte. Azonban a következő évtizedekben várhatóan ennek az ellentéte lesz majd igaz: egyre kevesebb maradnak a gazdaságilag aktívak.
Ha a rendelkezésre álló munka mennyiségét nem lehet növelni, akkor csak a hatékonyságának a fejlesztésével lehet gazdasági növekedést produkálni. Ez viszont jóval nehezebb és költségesebb, mint új embereket munkába állítani. Ráadásul nem is nagyon megy manapság a cégeknek: Magyarországon és általában véve a világ fejlettebbik felén is általános probléma, hogy a válság óta nagyon lassan nő a termelékenység, azaz nem nagyon sikerül hatékonyabban működniük.
A másik hajtóerő ugyebár a globalizáció volt, ám manapság már ez sem a régi. A kereskedelem volumene alapján úgy tűnik, elértük a zenitet: az utóbbi években világszinten stagnált az áruforgalom, és a kilátások sem jók.
A Deutsche Bank elemzése ugyanis azzal számol, hogy a közeljövőben egyre nagyobb társadalmi nyomás fog nehezedni a politikusokra a gazdasági liberalizáció visszafordítása végett. Aminek az okát abban látják, hogy a nyugati alsóbb- és középosztály a globalizáció relatív vesztese.
Az ábrán a legalsó decilisben vannak a szegény országokból, főleg a szubszaharai Afrikából azok, akiknek a legjobban megéri a migráció, 50 és 60 százalék közötti decilisban van az „ázsiai új középosztály”, a 70 és 80 százalék közötti jövedelmi decilisben van a gazdag országok alsó középosztálya és a posztszocialista országok népessége. A vesztesek tehát a legszegényebbek és a 70-80 százalék közöttiek, a győztes pedig a felső egy százalék, az alsó tíz százalék, és az 50-60 százalék közötti népesség.
Míg a fejlődő országok alsóbb- és középrétegei, valamint a fejlett (és fejlődő) országok leggazdagabbjai nagyon jól jártak a dologgal, addig a hagyományos nyugati munkásrétegeknek és az alsó-középosztálynak a kínaiak elvették a munkáját, ezért relatíve rosszabbul él, mint 30 éve.
A stagnáló bérszínvonal és a növekvő egyenlőtlenségek pedig tovább fogják fokozni a globalizáció- és elitellenességet, végső soron már a brexit-népszavazás is ennek a jele. Ez pedig odáig vezet majd, hogy az államok szépen visszaállítják az áruk, a tőke és az emberek szabad áramlását gátló akadályokat. Azaz nem lehet majd csak úgy össze-vissza pénzt befektetni meg munkát vállalni a világban. Akár még a vagyonadó is egyre gyakoribbá válhat.
Ez bár a nyugati világban lehet, hogy népszerű lesz, a nyers gazdasági növekedésnek nem fog jót tenni, hiszen a kereskedelmi és más egyéb akadályok növelése rontja a gazdasági hatékonyságot. Tehát ha valóban így alakul, akkor feltételezhetően a társadalom összvagyona csökkenni fog, viszont a vagyoni egyenlőtlenségek is kisebbek lesznek.
Ami igazán súlyossá teszi a helyzetet, hogy a növekedési- és adósságproblémákat, illetve azok gyökereit nem látszik, hogy hogyan lennének képesek kezelni az államok és a jegybankjaik. Utóbbiak az elmúlt években rekord alacsony kamattal, illetve közvetlen és közvetett kötvény-, sőt egyes esetekben részvényvásárlásokkal próbálták feldobni a gazdasági növekedést.
Ennek ellenére a leállásról szó sincs, sőt már olyan tervek is felmerültek, hogy a jegybankok képletesen szólva helikopterről szórják a pénzt, azaz ingyen adjanak egy kis apanázst a lakosságnak, hogy elköltsék, amivel beindíthatnák a gazdaságot.
Ezzel sok minden más mellett az a baj, hogy ha elkezd csökkenni a munkaerő-állomány, azaz kevesebben fognak dolgozni, a jegybankok pedig pumpálják a pénzt ezerrel, akkor egyszer csak el fog szaladni az infláció. A stagnálás és a magas infláció párosa pedig a lehető legrosszabb gazdasági helyzet.
Főleg, ha magas adóssággal egészül ki: hiszen a fejlett világ eszeveszett mennyiségű hitelt halmozott fel már akkortájt is, amikor jól ment. Ha pedig majd rosszul fog menni, végképp nem lesz esély visszafizetni ezt. Ami persze tovább csökkenti a növekedés ütemét, hiszen emiatt egyre többet kell majd törlesztésre költeni, és egyre kevesebb marad minden másra.
Azt pedig nehéz lenne bevállalniuk, hogy nem fizetik vissza a hitelt, hiszen ennek jelentős része a jegybankok, illetve a lakosság és a lakosság vagyonát kezelő alapok kezében van.
Tehát ha hiszünk a Deutsche Banknak, akkor a következő 35 évben
kell számítani.
Öröm az ürömben, hogy a reálbérek várhatóan nőni fognak. Hiszen végső soron az egész világgazdaságban hasonló helyzet fog beállni, mint ami most Magyarországon van: mivel nem lesz elég munkaerő, fel fog menni az ára, azaz növekedni fognak a reálbérek.
Ettől azonban önmagában még a társadalom egészét nézve nem lesz jobb a helyzet, hiszen egyre nagyobb lesz a nyugdíjasok aránya, őket pedig el kell tartani valamiből. És mivel a fentiek miatt az államkötvényhozamok, de általában véve a piaci reálhozamok is alacsonyabbak lesznek, a magán-előtakarékosság is jóval nehezebb lesz, hiszen a biztonságosan befektetett pénz nem igen fog fialni. Sőt, az államkötvénypiacon, ahol a legtöbb a nyugdíjmegtakarítás, negatív reálhozamot jósolnak az elemzők.
A növekedést egyedül egy nagy termelékenységi lökés, azaz valamiféle forradalmi új technológia indíthatná be. Ez azonban még nem látszik, hogy mi lehetne, bár a technológiai forradalmaknak pont attól forradalmiak, hogy nem látszanak előre. A második lehetőség, ami egyre inkább jellemző az elöregedő fejlett országokban, például Japánban, hogy a nyugdíjkorhatár mint olyan megszűnik, azaz egyre többen lesznek kénytelenek majd bőven 65 éven túl is dolgozni.
(via QZ, Business Insider, MarketWatch, Zerohedge)