Index Vakbarát Hírportál

A munkaerőhiány eltörli a szemét főnököket

2016. szeptember 26., hétfő 07:43

A cégek részéről szélsőséges reakciókat szült a fizikai- és betanított munkaerő hiánya: gyakorlatilag minden módszerrel próbálkoznak munkásokat szerezni, csupán az nem jutott még eszükbe, hogy emberi módon bánjanak dolgozóikkal – írja a Napi.hu

A lap szerint

Ettől függetlenül a béremelés erős: a Napi.hu egy olyan targoncás példáját hozta fel, akinek hetven százalékkal nőtt a fizetése, miután hétszer váltott munkahelyet, ugyanazon ipari parkon belül. Pest megyében pedig egy multi 30-40 százalékos béremeléssel tudta megállítani emberei elszivárgását.

Ez annak a fényében nem is meglepő, hogy munkaerő-közvetítők becslése szerint ma tízezres munkaerőhiány van a gyártásban és a feldolgozóiparban, ahol egyébként közel 670 ezren dolgoznak ma Magyarországon.

Elviselhetetlen főnökök

Viszont a munkaerőhiány hajtotta béremelés csak a történet egyik oldala. A lapnak nyilatkozó szakértők szerint ugyanis a vállalatok nehezen értik meg, hogy a dolgozókat nem lehet félvállról venni, ahogyan korábban, mert manapság a "nem tetszik, akkor el lehet menni innét" hozzáállás a profitot veszélyezteti.

A munkaerőhiány viszont már kezdi áttörni a cégek "fájdalomküszöbét", és most kezdenek rájönni a HR-esek, hogy talán normálisan kellene bánni az emberekkel. Ahol stratégiailag kezelik a kérdés, ott pedig a tapasztalatok szerint a dolgozókat szerény fizetés mellett is meg tudják tartani.

Mindazonáltal a Napi cikke szerint a jelenség annak a lenyomata, hogy súlyos bajok vannak a magyar cégeknél vezetői szinten. 

A jó hír, hogy ha a munkaerőhiány nem csökken, akkor egy idő után ezek a dolgok a múlté lehetnek Magyarországon, még ha kár is, hogy a változás ilyen körülmények mellett megy csak.

Rovatok