Index Vakbarát Hírportál

19-re lapot húznak Szijjártóék

2016. szeptember 27., kedd 07:06

Hiába a hatmilliárdos vesztesége, illetve furcsa bizniszei miatti bírálatok, a külügy által pénzelt Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) nem bír leállni, sőt tovább bővíti kérdéses hatékonyságú nemzetközi irodahálózatát.

Nemrég ugyanis az Átlátszó szúrta ki, hogy miközben a magyar kis- és középvállalkozások exportjának fellendítésével megbízott állami cég hatalmas veszteségei miatt félmilliárddal csökkenteni kényszerült tőkéjét, 5 milliárd forintot szán 47 külföldi irodára, plusz egy regionális és három úgynevezett kompetenciaközpontra.

Tavaly az MNKH 2,7 milliárdot költött külföldi irodahálózatára, tehát ez jelentős keretnövelést jelent. Főleg annak fényében, hogy kereskedőház 2012-es indulása óta nagyjából 2,8 milliárd forint értékű exportbizniszhez segítette hozzá a magyar vállalkozásokat, tehát most egy év alatt készül nagyjából kétszer annyit elkölteni, mint amennyi hasznot három alatt hozott.

Ráadásul a közbeszerzési kiírásból az is kiderül, hogy a kirendeltségek üzemeltetésére kiírt tenderen elég kevés az új hely:

Az MNKH jelenleg is működő kirendeltségeit az alábbi térképen ábrázoltuk. Ez a 2016. augusztus utáni állapotot tükrözi, korábban ugyanis legalább három alkalommal strukturálta át kirendeltségi körét az MNKH. Ennek ellenére a megbízott cégek nem nagyon változtak: 19 olyan vállalkozást találtunk, amelyek bár ágazati tapasztalattal nem nagyon rendelkeznek, mégis kirobbanthatatlanok a kereskedőházi húsosfazék körül.

Az viszont tény, hogy ennek ellenére történt valamiféle racionalizáció az MNKH tevékenységében. Míg korábban előfordult, hogy egy-egy afrikai országban drágábban üzemeltetett irodát az MNKH, mint amennyi az oda tartó teljes magyar export volt, addig mára a legtöbb afrikai irodájukat bezárták, és egy regionális kirendeltséggel próbálják lefedni az egész szubszaharai térséget.

Ugyanakkor a spórolás nem mindenhol érzékelhető. Míg a legtöbb havi szinten jellemzően 2-4 millióból működik, az MNKH Törökországban havi 70 milliót ver el. Ez az összeg egyébként Adnan Polat, a Galatasaray fociklub milliárdos tulajának, Recep Tayyip Erdogan elnök egy fő támogatójának az érdekeltségénél landolt. Ő korábban Orbán Viktor vejével, Tiborcz Istvánnal is üzletelt. 

De Tiborcz neve előkerül az amerikai, mexikói és Perzsa-öböl-menti kirendeltségek kapcsán is, ahogy sok más kormányközeli személy is. A részleteket a térképen ábrázoltuk.

Rovatok