Index Vakbarát Hírportál

Jót tesznek a női főnökök a cégeknek

2016. október 2., vasárnap 11:42

Az adatok azt jelzik, hogy a vállalatok teljesítményére jó hatással vannak a női főnökök, ugyanis minél magasabb a női vezetők aránya egy tőzsdei cégen belül, annál jobban teljesít az adott vállalat részvénye – derült ki a Credit Suisse elemzéséből, amelyet a Portfolio.hu szemlézett.

A nemek egyenlőségét, és ezen belül a nők felső vezetői pozícióba választását vizsgáló kutatás szerint 2015 végén

A legjobb a helyzet e téren Norvégiában, ahol már majdnem megvalósult az egyenlőség: 46,7 százalékos az arány. Az első tíz hely mindegyikén európai ország áll, a legvégén Japán és Dél-Korea vannak 3-4 százalékos értékekkel, illetve Latin-Amerika, ahol 4,5 százalék az arány. De Kína jóval előbb jár, ott már 22 százalék a női vezetők aránya, és növekszik. Ennek oka a kutatók szerint az oktatáshoz való jó hozzáférésük.

Az elemzés szerint olyannyira megéri női felső vezetőket alkalmazni, hogy azok a vállalatok, ahol női felső vezetők is vannak, az átlagnál

Sőt, minél több a nő a felső vezetői pozícióban, annál jobban muzsikál a cég. Ugyanis azok a cégek,

Magyarországra külön nem tér ki az elemzés.

Rovatok