Index Vakbarát Hírportál

Már a faiparban sincs munkás, mindenki külföldre megy

2016. október 2., vasárnap 14:56 | aznap frissítve

A faipart is súlyos munkaerőhiány sújtja, gyártás-előkészítő mérnökből minden üzemben hiány van, de nagy igény volna asztalosra és kárpitosra is. A végzett diákok hatoda külföldön próbál szerencsét – írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint olyannyira aggasztó a helyzet, hogy azonnal több ezer ember tudna elhelyezkedni a szektorban. Leginkább felső vagy középfokú szakképesítéssel rendelkező mérnökre, technikusra volna szükség. A fő ok, hogy sokkal többen vállalnak külföldön munkát, mint amennyien végeznek az egyetemen vagy a technikusi képzéseken - számolt be a lapnak Cselényi Krisztina, a Bútorszövetség főtitkára.

A szakember véleménye szerint az utánpótlást három módon lehetne megoldani.

Olyan iparági jövőkép kell a fiataloknak, mely szerint érdemes és van miért Magyarországon dolgozni. Tapasztalataik szerint a végzettek mindössze fele vállal ugyanis munkát itthon – véli a Bútorszövetség.

Nemcsak asztalosból van kevés, de kárpitosból és varróból is nagy a hiány. A faipari vállalatok felismerték a duális képzésben rejlő lehetőségeket, de ehhez a kormánynak több pénzt és energiát kellene fordítana a cégeken belüli képzőműhelyek felépítésére a szakmai körök szerint. 

Viszont Wilhelm Gábor, Magyarország vezető bútorgyártójának ügyvezetője szerint további problémát jelent, hogy az a generáció, amelyik szakiskolába menne, egészen más világban élm, és nem akar kétkezi munkát végezni, és nem hajlandóak beállni egy olyan nagyvállalati struktúrába, ahol megmondják nekik, mit kell csinálniuk, hogyan kell dolgozniuk.

Rovatok