Index Vakbarát Hírportál

Brexit: többet nem vehetik el a britek munkáját

2016. október 5., szerda 12:12

Amber Rudd brit belügyminiszter azt ígérte, hogy nem kell megvárni a britek európai uniós kilépését a gazdasági bevándorlók számának csökkentésével.

Rudd ezt a Konzervatív Párt kongresszusán tartott beszédében mondta, aminek fő üzenete az volt: nem szabad megengedni, hogy külföldiek, így például az Angliában dolgozó több százezer magyar vagy lengyel "elvegyék azokat a munkákat, amelyeket a britek is meg tudnak csinálni."

Első lépésben arra akarja kötelezni a brit cégeket, hogy hozzák nyilvánosságra, hány külföldit foglalkoztatnak, hogy ezzel ösztönözzék őket a britek felvételére. Emellett 

A távolabbi cél azonban ennél jóval radikálisabb, a most éves szinten több százezer fős (és messze nem csak az EU-ból érkező) bevándorlást néhány tízezres szintre akarja csökkenteni. 

Rudd tervein sokan kiakadtak, például a brit munkáltatók is, egyesek meg már egyenesen arról beszéltek, hogy a kormány kvázi kötelezővé teszi a rasszizmust Nagy-Britanniában. A belügyminiszter viszont a BBC-nek azt mondta, szerinte teljesen rendben van a terve 

Rovatok