Az utóbbi 20 évben közelebb kerültünk egy főre eső GDP-ben a gazdag országokhoz, a McKinsey pedig most megnézte, mit tehet a magyar gazdaság, hogy a felzárkózás folytatódjon. Sokat profitálhatunk abból, hogy a nyugati világ elöregedik, de még többet érne, ha a kisebb magyar cégek fejlődnének. Ha jót akarunk magunknak, nem alacsony bérekkel versenyzünk, hanem oktatásra költünk, hogy jó szakemberekért jöjjenek hozzánk a nemzetközi cégek.
Ha a kormány és a magyar cégek is alkalmazkodnak a világban zajló trendekhez és sikerül javítani a gazdaság versenyképességét, Magyarország gazdasági növekedését a következő két évtizedben a jelenlegi nagyjából átlag 1,8 százalékos szintről fel lehetne pörgetni 2,3-2,5 százalék közelébe – többek között ez derül ki a McKinsey tanácsadó cég legújabb tanulmányából.
Az elmúlt húsz évben Magyarország egy főre eső GDP-je gyorsabban nőtt, mint a gazdag országokat tömörítő OECD-országoké. Ennek az a következménye, hogy míg a magyar egy főre eső GDP szintje csak az OECD-átlag 53 százaléka volt 1995-ben, 2015-ben már 64 százalék volt ez az arány, tehát 11 százalékot sikerült behozni az elmaradásból.
A McKinsey új tanulmányában azt nézték meg, hogy figyelembe véve a világban zajló trendeket, milyen lehetőségei vannak Magyarországnak, hogy közelebb kerüljön az OECD-átlaghoz. Az ábrán az látszik, ahogy egy főre eső GDP-ben Szlovákia lehagyja, Lengyelország beéri Magyarországot, miközben Szlovéniához és Csehországhoz képest érdemben nem csökken a lemaradásunk.
Mire érdemes odafigyelni a magyar gazdaságpolitikusoknak és cégvezetőknek? És mit érdemes fejleszteni a magyar gazdaságban, hogy ebből tényleg három százalék körüli növekedés legyen?
Jacques Bughin, a McKinsey Global Institute igazgatója a tanulmányból azt emelte ki, hogy a magyar gazdaság elsősorban úgy tudna fejlődni, ha nőne a termelékenysége. A termelékenység azt jelenti, hogy egységnyi idő alatt mennyi értéket tud előállítani a gazdaság: például ezért van az, hogy bár a lengyelek jóval többet dolgoznak az OECD-átlagnál, nincsenek ekkora arányban közelebb egy főre eső GDP alapján az átlaghoz.
Bughin arról beszélt, hogy van négy trend, amire érdemes odafigyelni, amikor arról gondolkodik egy cégvezető vagy egy politikus, hogy mivel lehetne hatékonyabbá tenni a magyar gazdaságot:
Ha ezekhez a trendekhez tudnak majd alkalmazkodni a McKinsey által beazonosított cégek, akkor lesz lehetséges a GDP hosszabb távú megugrása is. Bughin szerint az a tapasztalat, hogy két pilléren múlik egy ország gazdasági növekedése: az egyik pillért a kormányzat jelenti, ami az oktatással és a megfelelő piaci környezet megteremtésével tud hatni a növekedésre hosszabb távon. A másik pedig 4-5 olyan kiemelt iparág, ami elég innovatívnak számít ahhoz, hogy fenntartható növekedéssel magával húzza az egész gazdaságot.
Jánoskuti Levente, a McKinsey magyarországi irodavezető partnere szerint a magyar gazdaságban az autóipar, a gyógyszer- és a gyógyászati segédeszközgyártók iparága és a szolgáltató szektoron beül a szolgáltatóközpontok lehetnek azok a területek, amiknek a fejlesztésével be lehetne indítani a termelékenység növekedését.
És van egy negyedik terület, ahol jelentős fejlődési potenciált látnak, sőt igazából ha ezt a területen sikerülne kicsit gatyába rázni, az tehetne hozzá a magyar gazdaság sikerességéhez a leginkább.
A magyar kis- és középvállalkozások ugyanis a környékbeli ország kkv-ihoz képest is nagy a lemaradása termelékenységben, és Magyarországon az a szakadék is nagyobb, ami egyébként más országokban is jellemző a kisebb cégek és a nagyvállalatok között.
A tanulmány egyik szerzője, Havas András megemlítette, hogy amikor nemzetközi cégek vezetőivel beszélnek, gyakran panaszkodnak nekik azzal kapcsolatban, hogy a magyar kkv-k nem eléggé proaktívak és innovatívak.
A tanulmány szerint a kkv-k legnagyobb problémája, hogy csak korlátozottan férnek hozzá jól képzett munkaerőhöz, és nehezen jutnak el oda, hogy ne csak a hazai piacon működjenek, hanem külföldre is el tudják adni a termékeiket és szolgáltatásaikat.
A kkv-k két területen is előreléphetnek a jövőbeli trendek alakulása miatt: egyrészt az internet segítségével sokkal gyorsabban megtalálhatják a potenciális új vevőiket akár külföldön is, másrészt pedig egy csomó olyan tevékenységet ki tudnak szervezni, amiket korábban nem lehetett, de elég bonyolult volt házon belül megoldani ezeket, vagy egyszerűen csak sokkal drágább volt, mint manapság.
Itt például arra kell gondolni, hogy a kis cégek Facebookon sokkal egyszerűbben reklámozhatnak, mint korábban, vagy hogy sok cég alapból Amazonon és Ebay-en kezd el működni.
A magyar kkv-szektorban viszont még nagyon sok cégnek honlapja sincs. A tanulmány szerint abban is minimálisak az ismeretei a kisebb magyar cégeknek, hogy hogyan kell megjelenni egy nemzetközi vásáron, hogyan kell nagykereskedőket felkeresni, vagy hogy milyen új menedzsmentmódszerekkel lehetne hatékonyabbá tenni a cég munkaszervezését. Havas András szerint sok kkv még nem is tud az olyan kutatási projektekről, amiket cégek és egyetemek közösen szerveznek meg, pedig más országokban ezek a projektek sokat hozzáadnak a kkv-k versenyképességéhez.
A kormány azzal tudna hozzájárulni a kkv-k fejlesztéseséhez, ha a konkrét pénzügyi támogatások mellett hangsúlyosabbak lennének az említett képességek fejlesztésére irányuló programok.
A kkv-k fejlesztése mellett a többi említett potenciális kulcsiparág előtt álló kihívások leküzdéséhez is hozzájárulhat a kormány, mégpedig leginkább azzal, ha az oktatási rendszer fejlesztésével hozzájárul ahhoz, hogy több olyan szakember legyen az országban, aki miatt a nemzetközi cégeknek megéri az országba hozni a magas hozzáadott értékű, magas bért fizető munkahelyeit.
Egyelőre viszont nem tűnik úgy, hogy ebben nagyon jól állnánk, hiszen a KSH rendelkezésre álló adatai alapján 2010-hez képest 2014-ben jóval kevesebbet költöttünk a felsőoktatásra. Bár az egy fontos változás, hogy az alapfokú oktatás a finanszírozás 2014-es megugrása óta már több pénzből működik, mint 2010-ben.
A régiónkat a tudásintenzív munkák kiszervezése komolyan meghatározhatja az következő évtizedekben. Ez a folyamat ahhoz lesz hasonló, mint amikor nyolcvanas évektől kezdve a gazdagabb országok nagyvállalatai elkezdték Kelet-Ázsiába kiszervezni az alacsony hozzáadott értékű ipari munkahelyeket. A különbség csak annyi, hogy miközben korábban elég volt, ha egy országban alacsonyak voltak a bérek, most a cégek az alapján fognak válogatni az országok között, hogy ott mennyi és milyen minőségű magasan képzett munkaerő áll rendelkezésre.
A munkaerőhiányt is lehetne azzal csökkenteni, ha a már az országban lévő szolgáltató-központokat a multik magasabb hozzáadott értékű tevékenységek irányába fejlesztenék, például matematikai modellező központok vagy adatelemzéssel foglalkozó centerek Magyarországra telepítésével. Ennek a feltétele a megfelelő képzettségű munkaerő, következménye pedig a külföldre vándorolt szakképzett magyarok hazatérése lehetne.
Hasonló a helyzet a gyógyszeriparban, ahol a tanulmány szerzői szerint az a kérdés, hogy miért nem Magyarországon van a "gyógyszeripar Szilícium-völgye", tehát hogy miért csak simán erős a magyar gyógyszeripar, ahelyett, hogy domináns lenne a világpiacon. A magyar gyógyszeriparnak ugyanis vannak jól menő magyar tulajdonú multijai, jelen vannak itt nemzetközi nagy cégek és gyógyszeripari startupok is vannak az országban.
Havas András azt mondta, ennek ellenére egy egyetemi innovációból Magyarországon mégis kisebb arányban lesz piacképes termék, és ez például egy olyan terület, ahol ha a kormány, a piaci szereplők és az akadémia hatékonyan tud együttműködni, az az egész gazdaság teljesítményéhez nagyot tehet hozzá.
Miért nem keresünk annyit mint az osztrákok? Mire van szükségünk a felzárkózáshoz? Ha érdekli a téma, nézze meg Miértország videósorozatunk következő részét október hatodikán, amelyben éppen ezt a témát járjuk körbe.