Index Vakbarát Hírportál

Félmilliárdért isszák Mészáros Lőrinc vizét a MÁV-nál

2016. október 13., csütörtök 11:25

Két éven át közel félmilliárd forint értékben fog Mészáros Lőrinc vállalkozása védőitalokat szállítani a MÁV-nak – derítette ki az mfor.hu a szerződéseket listázó dokumentumból.

Az állami vasúttársaság honlapjára feltöltött lista alapján a MÁV 486,6 millió forint értékű keretszerződést kötött a felcsúti polgármester 2015-ben indított vizes cégével, a Vivienvíz Kft-vel. Ennek keretén belül Mészáros vállalkozása 2018. augusztus 9-ig szállíthat nyári védőitalokat, vagyis természetes ásványvizet a MÁV-dolgozóknak.

A közel félmilliárdos keretszerződésből 222,8 millió forint csak a MÁV Zrt. felé történő szállításokat fedi le, a fennmaradó 263,8 millióból a dokumentumok szerint 91,7 millió a MÁV-Start védőitalait fedezi, az így maradt 172,1 millió pedig feltehetően a MÁV Szolgáltató Központ Kft. és a MÁV FKG Kft. ásványvizeire jutó keretösszeg.

A portál számításai szerint egyébként ez valamivel több mint 6 millió palack 1,5 literes ásványvizet jelenthet. A Vivienvíznek ugyanis nem ez volt az első állami céggel kötött megállapodása. Még augusztus végén számolt be arról az RTL Klub, hogy a Magyar Közút 45 milliós szerződést kötött Mészáros cégével, melynek keretén belül 560 ezer palack ásványvizet fognak leszállítani a cégnek. Noha a keretszerződés értékéből kiindulva a előnyösebb árban is megalkudhatott Mészáros és a MÁV, ha a Közútnál leszerződött 80,3 forintos palackonkénti árral számolunk itt is, akkor két év alatt 6 055 466 palack ásványvizet fog a felcsúti polgármester szállítani.

Nem a Vivienvíz az egyetlen olyan Mészáros-cég, melynek a MÁV-val kapcsolata lenne, tavaly az R-Kord Kft. végzett több alkalommal is biztosítóberendezésekkel kapcsolatos munkákat a vasúttársaságnak. És a Vivienvíz is előkerült már korábban is a MÁV beszállítói között.

Rovatok