A kormány azt tervezi, hogy a magyar politikatörténet legnagyobb plakátkampánya után teljesen megtiltja az óriásplakátolást az országban, ezzel a köztéri reklámipar jelentős részét ellehetetlenítve. Azt viszont engedi a kormány, hogy a cégeknek ne kelljen bevallaniuk, melyik politikus kedvenc focicsapatának adják a tao-kedvezményüket. A Quaestor-ügyben kiderült, hogy Tarsoly Csaba kit gondol bűnösnek és ártatlannak, és hogy kik akarták az utolsó pillanatban kivenni a pénzüket a bebukott cégből. Heti gazdasági összefoglalónk következik.
Még le sem szedték a kvótanépszavazásának propagandaplakátjait, amikor kiderült, hogy az országot kék és trikolór plakátjaival telespammelő kormánynak nem tetszik, hogy túl sok az óriásplakát az országban, úgyhogy törvényileg leszereltetné az összeset.
Hétfőn jutott el hozzánk meg az erről szóló tervezet, amit a Miniszterelnöki Kabinetiroda nagy valószínűséggel az önkormányzatoknak küldött meg véleményezésre, ahonnan pedig kiszivárgott és eljutott pár plakátos céghez. Hogy pontosan kinek küldte el a kormány a tervezetet, azt nem tudjuk, mert Rogán Antal propaganda minisztériuma hétfő óta nem válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdésünkre.
A tervezet a városkép védelmére és a vizuális környezet megóvására hivatkozva betiltaná a magán és közterületen lévő plakátolást, leszereltetné az összes óriásplakátot és felbontatná az összes, plakáthelyekre vonatkozó bérleti szerződést. Ezzel a szakmabeliek szerint
A tervezet burkoltan két cégnek adna esélyt, hogy életben maradjon azzal, hogy két területen engedi a köztéri hirdetést:
És mi lehet a kormány célja a plakátpiac teljes földbedöngölésével? Erről csak találgatni lehet. A szakmabelek szerint valósínűleg Simicska Lajos érdekeltségeivel akarnak így végleg leszámolni. Egy másik, az elsőt nem kizáró lehetőség, hogy le akarják vinni a plakátos cégek értékét, hogy aztán egy kormányközeli érdekcsoport áron alul komoly piaci részesedést szerezhessen, ami után a kormány meggondolhatja magát és megkegyelmezhet a köztéri reklámpiacnak.
Lázár János a kormányinfón elismerte, hogy a kormány tényleg foglalkozik a plakátolás újraszabályozásával, de döntés még nem született. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint még sok mindent mérlegelni kell a témában és rendkívül körültekintő vitákat kell lefolytatni.
A plakátpiac lerombolása mellett még egy fontos dolog volt a héten a kormány napirendjén: az, hogy adótitokká minősítsék, hogy az adókedvezményéből melyik cég mennyit ad a politikusok kedvenc focicsapatainak. A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn nyújtotta be az erről szóló törvényjavaslatot, amelyet kedden már meg is szavazott a parlament, beleértve az egész jelen lévő MSZP frakciót, bár állítólag ők csak mind a 24-en félrenyomtak, amiért elnézést is kértek. A megszavazott törvény értelmében
vagy más focicsapatoknak, illetve kormányunk és államunk vezetőinek más szeretett, törvényileg megtámogatott hobbijaira. A kedvezményezettnek persze be kell majd számolnia róla, hogy mennyi pénzt kapott a cégektől kedvezmények formájában, de azt nem kell elmondania, hogy kitől jött a támogatás. A cégeknek pedig csak egy összeget kell közölniük, hogy mennyi adókedvezményt osztogattak el, de hogy kinek, az titok marad.
De miért kellett ez az egész? A kormány érvei szerint az adókedvezmény és a közcélú adakozás információi "a magán- és üzleti szféra körébe" is tartoznak, más szóval védendő üzleti adatnak, titoknak minősülnek, a rendszer pedig már attól is nagyon átlátható, hogy tudjuk, ki mennyit kapott, és ki mennyit adott (még ha a kettőt nem is tudjuk összekötni).
Ez az érvelés persze sántít, mert üzleti szempontból az mindegy, hogy kinek adta a cég a kedvezményét, az viszont fontos lehet, hogy mennyit adott, ami így is kiderül. Arra viszont nagyon jó lesz a rendszer, hogy a cég, aki be akar vágódni valamelyik politikusnál, adjon egy kis pénzt a kedvenc hobbijára, amiről senkinek nem kell tudnia.
A törvény pedig azért is furcsa, mert eddig sem igazán lehetett tudni, hogy melyik focicsapat vagy színház melyik cégtől mennyi pénzt kap, így a titkosítás fölöslegesnek tűnik. Hogy miért volt akkor rá szükség, arra viszont van pár elméletünk:
Több érdekes fejlemény is történt a héten a Quaestorral kapcsolatban, csütörtökön például az elsőrendű vádlott, a cégcsoportot vezető Tarsoly Csaba tett vallomást a bíróságon. A 18 oldalas vallomásában Tarsoly nem tért ki részletesen az egyes vádpontokra, inkább a véleményét mondta el az egész ügyről, miután arról panaszkodott, hogy milyen rossz körülmények között kell felkészülnie a tárgyalásokra.
A vádlott például azt mondta, hogy azon a számítógépen, amivel a börtönben tud dolgozni – amin például már lejárt a Windows licence – nagyjából 52 évig tartana, mire fel tudja dolgozni a rengeteg bizonyítékot. Ami a vádakat illeti, a százmillió nagyságrendű kárt okozó ügyben Tarsoly teljesen ártatlannak vallja magát, sőt, azt mondta,
Tarsoly szerint a Quaestor nem bocsátott ki fiktív kötvényeket, nem csődölt be a Buda-Cash összeomlása okozta pénzkiáramlás miatt. A Quaestor vezetője szerint viszont a vádlottakon kívül mindenki hibás abban, ami történt, az alkalmazottaktól a felügyeleten át a kormányig, amivel bár elég jóban volt a cége fénykorában, most igyekezett nagyon szembe helyezni magát.
A tárgyalás mellett még egy érdekes dolog történt a héten Quaestor-ügyben, a Jobbikhoz kötődő N1 tv nyilvánosságra hozott egy listát 333 olyan cégről és magánszemélyről, akik állítólag a Quaestor bedőlése előtt egy nappal akartak pénzt kivenni a cégnél lévő számlájukról. A listán többen is több tíz-, esetenként több százmillió forintot akartak kimenteni a cég összeomlása előtti utolsó pillanatban, ami az N1 szerint arra utalhat, hogy többen fülest kaphattak arról, mi fog történni a cégnél. Ezt persze nem bizonyítja semmi, mint ahogy azt sem, hogy a listán szereplő emberek meg is kapták a pénzüket.
A lista szerint legnagyobb összeget a Külügyminisztérium cége, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vette ki, ahogy ez már a Quaestor botrány kitörésekor is ismert volt, a listán viszont szerepel még több nagyobb lehívás. Egy, korábban valószínűleg a Legfőbb Ügyészség sofőrjeként dolgozó férfi közel 200 millió, a Quaestor kommunikációs igazgatójának férje pedig 15 millió forintot szeretett volna kivenni az utolsó pillanatban.