Index Vakbarát Hírportál

Trükközik a fizetésekkel az Audi magyar partnere

2016. október 26., szerda 12:36 | aznap frissítve

"Alternatív" módszert választott a győri Audi legnagyobb szerződéses logisztikai szállítója, a Syncreon Hungary. A dolgozóhiánnyal küzdő cég kisebb bérfejlesztések mellett 2017-től lefelezi az alkalmazottak éves cafeteria-keretét. Ezzel egyes munkavállalók körülbelül kétszer, míg mások ötször akkora veszteséggel számolhatnak, mint amennyit a fizetésemelésekkel nyerhetnek – írja a Napi.hu.

Az ír-kanadai gyökerű nagyvállalat 5,5 százalékos munkavállalói béremelést jelentett be október 1-től visszamenőleg - legalábbis azoknak, akiknek októberig letelt a próbaideje és legalább egy negyedéves teljesítmény értékeléssel rendelkeznek, amely elérte az 50 százalékos eredményt – derült ki a lap birtokába került jegyzőkönyvből.

A béremelés második lépéseként 2017 január 1-től a munkaviszonyban állóknak egységesen bruttó 3600 forinttal növelik a fizetését, miközben az éves választható cafeteria-keretet, az eddigi bruttó 360 ezerről bruttó 180 ezer forintra csökkentik jövőre.

A Syncreon nem cáfolta, ám kommentálni sem kívánta a Napi.hu-nak a lépést. A cég egy neve elhallgatását kérő dolgozója azonban elmondta a lapnak, hogy esetében a cafeteria összege havi bontásban eddig mintegy nettó 23550 forintot tett ki, ám jövőre már csak körülbelül 11770 forintnyi juttatás állhat majd a rendelkezésére havonta.

A bruttó felvételi alapbér betanított munkások esetében 118 ezer forintot tesz ki, míg az adminisztrátorok 135 ezer, a targoncavezetők pedig 140 ezer forinttal számolhatnak. Így – amennyiben az előírt feltételeket teljesíti – egy betanított munkást nagyjából havi nettó 5 ezer forintnyi veszteséggel érint majd a "béremelés" 2016-hoz képest. Rosszabbul járnak viszont az újabb belépők, illetve az értékelésen alul teljesítők, akik már közel havi tízezer forinttal kevesebbel számolhatnak az idei állapothoz képest.

Syncreon: Nem így van

A cég által az Indexhez elküldött közlemény szerint a Napi.hu számolási metodikája félrevezető, "mivel nem tartalmaz pl.: pótlékokat, prémiumokat, melyek szintén az alapbér alapján számolódnak".

Az összehasonlítás a cég szerint a cafeteria oldalról megközelítve is teljes mértékben inkorrekt, mivel szükséges lett volna a példaként említett cafeteria elemek adómértékének változását is figyelembe venni.

A Syncreon működése alatt nem volt olyan év, hogy ne került volna sor béremelésre, melyek mértékét infláció felett tartottuk a 9 éves működésünk alatt folyamatosan  – áll a cég közleményében.

 A helyzet pikantériája, hogy a társaságnál két érdekképviselet is működik: a Vasas Szakszervezet, illetve a Logisztikai Dolgozók Független Szakszervezete, amelyek többkörös egyeztetéseket követően állapodtak meg a munkáltatóval a mostani munkabér-módosításokról.

Mindeközben a társaságnál létszámhiány van és a tágabb környezetét jelentő Győrben is elapadt a munkaerő-utánpótlás. Ennek fényében tehát elég érdekes a cég lépése, hiszen mások pont hogy béremeléssel próbálnak munkást szerezni a munkaerőhiány fényében.

Rovatok