Index Vakbarát Hírportál

Itthon gyártják az illegális cigarettát becsempészés helyett

2016. október 27., csütörtök 08:02 | aznap frissítve

Újdonság a hazai illegális cigarettapiacon, hogy míg a bűnözők korábban becsempészték a külföldön előállított kész füstölnivalót, manapság inkább gyárakat alakítanak ki Magyarországon - írja a Magyar Idők a NAV-tól kapott információk alapján. A hatóság idén több illegális üzemet és raktárt is felszámolt, kilenc hónap alatt majdnem 190 millió szál cigarettát foglalt le. 

A tájékoztatás szerint soha annyi cigarettát nem vont ki a hazai feketepiacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, mint idén: kilenc hónap alatt majdnem 190 millió szál cigit foglaltak le, amelnyek feketepiaci értéke bőven meghaladja a hatmilliárd forintot. Tavaly egész évben e mennyiség negyede sem akadt a hatóság hálójába.

Sárközi Alexandra alezredes, a NAV bűnügyekkel foglalkozó szóvivője azt közölte a lappal: idén a pénzügyi nyomozók és a pénzügyőrök több, idehaza kialakított illegális gyárra, raktárra is lecsaptak. Volt, ahonnan sok millió szál elkészült cigaretta került elő, máshol több tonna, gyártáshoz felhasználható dohányra bukkantak. Az elkövetők beszállították az alapanyagot Magyarországra, itt gépeket szereztek be és megpróbálták a cigarettát előállítani, ami új jelenség az illegális dohánypiacon, eddig ugyanis jellemzőbb volt, hogy külföldről csempésznek be hozzánk cigarettát. A kész terméket Nyugat-Európába szánták, és az elkövetők csoportja is nemzetközi összeköttetésekkel rendelkezett - mondta a szóvivő. 

Ez persze nem jelenti, hogy a becsempészésnek leáldozott volna, még mindig érkezik az országba - jellemzően Ukrajna felől - sok csempészáru. A cikk szerint az ukrán–magyar határon zajló üzlet már nemzetközi bűnözői körök érdeklődését is felkeltette: az egyik nyomozásban például az derült ki, hogy dél-amerikai drogkartell is részt vett a cigarettacsempészet pénzelésében.

Rovatok