Index Vakbarát Hírportál

Adjátok vissza a csokihegyeinket!

2016. november 8., kedd 13:18

Hát ez is megtörténhetett, a világ egyik legikonikusabb formájú csokija elvesztette ikonikus formáját, legalábbis Nagy-Britanniában. A Toblerone gyártója ugyanis úgy döntött, hogy gazdasági okokból újratervezi a csokit, amiben így kevesebb lesz a hegy, és kevesebb a csoki is. A változás az édességet gyártó Mondelez szerint a Nagy-Britanniában gyártott és forgalmazott csokikat érinti, azt a cég szóvivői egyelőre nem tisztázták, hogy a más európai országokban kapható csokoládék is megváltoznak-e. 

A hegycsúcs alakú csoki új verziója úgy néz ki, mintha minden második csúcsot kiszedték volna, és valami ilyen is történt: a csokiból ugyanis kiszedtek 20-40 gramm csokit. A Mondelez közleménye szerint megdrágultak a csoki alapanyagai, így a cégnek mindenképpen valamilyen megszorító intézkedést kellett bevezetnie. Két választásuk volt: vagy drágábban adják mostantól a Tobleronét, vagy jön a redizájn, és kevesebb csokit adnak el ugyanannyiért. 

A Toblerone hozzávalóit azért tudja drágábban beszerezni a cég, mert a brit font az elmúlt időben sokat vesztett az értékéből más valutákkal szemben, vagyis ugyanannyi kakaóért a brit gyárnak most többet kell fizetnie. A Mondelez szóvivői szerint a változásért nem a brexit a felelős.

A csokimárka Facebook-oldalán a kommentelőknek nem is azzal volt alapvetően bajuk, hogy az eddig 400 grammos csoki mostantól csak 360 grammos lesz, a 170 grammos pedig 150 gramm, hanem hogy ehhez miért kellett megváltoztatni a csoki formáját. 

Értem én, hogy csökkenteni kell a csoki tömegét, de miért kell ehhez akkora helyet hagyni a csúcsok között? Szerintem így nagyon hülyén néz ki, elég lett volna rövidebb csokit gyártani, megőrizve az eredeti dizájnt

– írja az egyik hozzászóló. Nem is érthetnénk ezzel jobban egyet. 

(Borítókép: Getty Images Hungary)

 

Rovatok