Index Vakbarát Hírportál

Ukrajna kitiltotta a békési és csongrádi baromfit

2016. november 21., hétfő 17:07

Ukrajna megtiltotta a baromfihús, illetve a baromfiból készült félkész termékek bevitelét területére Magyarország és más európai országok azon régióiból, ahol madárinfluenza vagy baromfipestis (Newcastle-betegség) ütötte fel a fejét - hozta nyilvánosságra ukrán hírforrások alapján az MTI.

A híradások alapján a tilalom Magyarország esetében a Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyéből származó baromfira vonatkozik, továbbá Ausztria, Németország és Bulgária egyes területeire. 

Azok a baromfitermékek viszont továbbra is bevihetők Ukrajnába, amelyeket olyan eljárással dolgoztak fel, ami meggátolja a fertőzés terjedését.

A magyar Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) múlt hétvégén közölte, hogy minden baromfit leölnek a bugaci és kiskunmajsai madárinfluenza kitörések egy kilométeres körzetében a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében. Ez több tízezer állatot jelent.

Ezen túlmenően múlt kedden az országos főállatorvos Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyében elrendelte a baromfi zártan tartását, hogy csökkenjen annak a lehetősége, hogy az állatok vadon élő madarakkal érintkeznek.

Rovatok