Index Vakbarát Hírportál

Kósáék úgy döntöttek, közbeszerzés nélkül elköltenek 100 milliárdot

2016. november 29., kedd 17:13

Közbeszerzés nélkül 90-100 milliárd forintból szerelik fel a határvadász alakulatokat, közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján az MTI szerint.

Azért nem kell megversenyeztetni a beszerzést, mert így döntöttek. A parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága kedden mentesítette a projektet a közbeszerzési törvény hatálya alól.

Kósa szerint tavaszra újabb migrációs hullámra fel kell készülni, 3000 új határvadászt vesznek fel, az ő felszerelésüket, ellátásukat, elhelyezésüket is gyorsan biztosítani kell.

Elmondta, hogy a védelmi és biztonsági célú beszerzésekről szóló jogszabály hatálya alól is mentesítést adtak annak érdekében, hogy a honvédség repülőgép-szállítási kapacitást vásároljon. A feladatokat ma régi Antonov-gépekkel látják el, azonban azok szolgálati ideje lejár.

Kósát sajtótájékoztatóján kérdezték a letelepedési kötvényekről is, erre elmondta, nincs céldátuma a kivezetésnek, személyes véleménye szerint jövő nyáron már nem lehet a konstrukció kiváltását kezdeményezni.

Rovatok