Index Vakbarát Hírportál

Több százmilliárd forint megy határvédelemre

2016. november 30., szerda 08:01

Már csaknem 300 milliárd forintnál jár az az összeg, amit a kormány határvédelemre költött eddig, és amit még elkölteni tervez. Ráadásul ebben a most épülő déli kerítés költségei benne sincsenek, írta a Magyar Nemzet.

Ez elég nagy összeg ahhoz képest, hogy mennyire nem transzparens módon költik el. Mint kedden megírtuk, a honvédelmi bizottság még arról is zárt ülésen döntött, hogy a beszerzések esetében felmentést adnak a közbeszerzési törvény hatálya alól.

Kósa Lajos egyebek mellett azzal indokolta a sietséget, mert tudomása szerint tavaszra újabb migrációs hullámra kell készülni. Ezt viszont már idén tavaszra és nyárra is jósolták, végül nagy tömegek mégsem érkeztek.

Jelenleg a Magyar Nemzet szerint a határon épült tranzitzónákban mindössze 40-en vannak, illetve a befogadó központokban sem éri el a migránsok létszáma a hatszázat. Naponta néhány tucat ember érkezik, negyedük tud valahogy átjutni a kerítésen, őket azonban lényegében kivétel nélkül visszaviszik a szerb oldalra.

Rovatok