A Jobbik látszólag új kampánytémát talált magának, és most az alacsony magyar bérszínvonal mentén próbál majd támadni. Legalábbis erre enged következtetni, hogy a párt európai polgári kezdeményezést indít, amivel azt akarják elérni, hogy a bérkiegyenlítés megjelenjen az uniós alapelvek sorában.

Ezt Vona Gábor pártelnök jelentette be, és azzal indokolta, hogy miközben a magyar emberek a bérszínvonal emelkedését várták az uniós csatlakozástól, 12 évvel később a nyugat és kelet közti "bérszakadék megmaradt, miközben az árak közötti különbségek megszűntek".

Arról egyébként, hogy nyugaton miért magasabbak a bérek, itt írtunk legutóbb részletesen. Röviden összefoglalva egyébként azért, mert a nyugati gazdaságok termelékenyebbek.

Egyenlő bérek tehát akkor lehetnének, ha kiegyenlítődne a termelékenység a kontinens két fele között, amihez nekünk az kellene, hogy a magyar cégek erősebbek, ügyesebbek, szebbek, jobbak legyenek, és mindenekelőtt a mostaninál hatékonyabban termeljenek. Ebben nem állunk valami jól, miközben azért a régió többi országa erősebben közelít nálunk a nyugathoz.

A modern fősodorbeli közgazdaságtan szerint emellett még az segíthetné a bérek kiegyenlítődését az EU-ban, ha megvalósulna a teljes piaci integráció (hiszen egy csomó dologban a mai napig egyáltalán nem egységes az európai piac, elég csak az adókat megnézni) és eltűnnének az egyéb, nem jogi jellegű, jellemzően munkaerő-piaci korlátok, például a nyelv- és kultúrabeli különbségek. Persze a helyi különbségeket ez sem oldaná meg, hiszen például Angliában is kevesebbet keres egy bolti eladó Sunderland-külsőn, mint például London belvárosában, hiszen Londonban nagyobb a termelékenység, mint Sunderlandben. 

A Jobbik szerint mondjuk nem ilyen gazdasági hülyeségeken múlik a bérkiegyenlítősdi, hanem "akarat kérdése". Vona szerint ma Európában politikai uniót építenek elképesztő gazdasági-szociális különbségekkel, miközben szerinte gazdasági-szociális uniót kellene építeni a politikai szuverenitás tiszteletben tartásával.

Amely kijelentéssel mindössze az a baj, hogy teljes önellentmondás. Hiszen a gazdasági unió mint fogalom önmagában azt jelenti, hogy az abban résztvevő országok közösen döntenek a gazdasági ügyekben, más szóval megosztják szuverenitásukat. A szociális politika pedig alapvető gazdasági-szuverenitási kérdés, ezt sem lehet közelíteni a szuverenitás feladása nélkül. 

Hacsak Vona nem arra gondol, hogy fizessen a nyugat, mi meg azt csinálunk a pénzzel, amit akarunk. Ez esetben azonban nem világos, mi a gond a jelenlegi rendszerrel, hiszen az uniós támogatási politika gyakorlati megvalósítása nagyjából így néz ki.