3,7 milliárd forintot csoportosít át a kormány a Magyar Nemzeti Kereskedőház és kapcsolt vállalkozásai részére, jövőre pedig mintegy 7,5 milliárd forintból működik majd a Külügyminisztérium 90 százalékos tulajdonában álló cég - derült ki a kedd este megjelent Magyar Közlönyből, amit a Magyar Nemzet szúrt ki.
Az átcsoportosítás indoklása szerint az MNKH Magyar Zrt. "közfeladatainak ellátásához szükséges finanszírozás" miatt kell az átcsoportosítás. Azt nem részletezik, melyek ezek a feladatok, de elképzelhető, hogy a Vietnamban illletve Kanadában nyíló új kereskedőházak költségeinek közük van a dologhoz.
A jövő évi költségvetésben eddig 3,7 milliárd szerepelt, most viszont a közlönyből kiderül, hogy 3,3 milliárd forint kerül még a külügyi exportügynökséghez, ezen felül 2017-ben további 500 millió forintot hívhatnak le a külügy felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatási keretéből.
A tavaly hatmilliárdos mínuszt, és feleennyi bevételt összehozó kereskedőházak működéséről szóló korábbi cikkeinket itt és itt olvashatja.