Index Vakbarát Hírportál

Kis híján Európa legcsóróbbja az átlagmagyar

2016. december 27., kedd 12:17

Az átlagmagyar háztartásnál csak az átlagos anyagi helyzetű lettnek van kisebb vagyona, míg a szlovákok majdnem kétszer olyan gazdagok, mint mi – derült az Európai Központi Bank legfrissebb háztartási felmérésből, amit a hvg.hu szúrt ki.

A kutatás az Európai Unió húsz tagállamában vizsgálta a vagyoni és anyagi helyzetet, illetve a fogyasztási szokásokat. Ezek közül a mediánvagyont tekintve, azaz azt nézve, hogy a társadalmon belüli vagyoni eloszlás kellős közepén álló, se nem szegény, se nem gazdag háztartásnak mennyi értéket sikerült felhalmoznia, Magyarország volt az utolsó előtti, csak a letteket előztük meg. 

Persze a felmérésben nem szerepelt minden uniós ország, így például Románia és Bulgária sem, pedig náluk még azért vagyonosabbak a magyarok. Szerepelt viszont Szlovákia és Lengyelország, akiknél nemrég még sokkal jobban álltunk vagyonilag, most viszont már nagyjából kétszer olyan gazdagok, mint mi.

Egész pontosan a magyar háztartások mediánvagyona a felmérés szerint 26 ezer eurót, nagyjából 8 millió forint. A lengyeleknél ez a mutató 57,1, Szlovákiában 50,3 ezer euró. Ausztriáról már ne is beszéljünk, ott 85,9 ezer.

A felmérésből egyébként az is kiderül, hogy Európa egésze sem áll valami jól. Az európaiak átlagos vagyona nagyjából tíz százalékot zuhant 2010 óta. Ez mégsem jelent súlyos elszegényedést, az esés fő oka az, hogy az ingatlanok értéke nagyot esett ebben az időszakban.

Az egyenlőtlenség viszont nagyon magas, húsz ország mediánértéke 104 ezer euró, a magyar mutatónak nagyjából a négyszerese, a leggazdagabb tíz százaléknál azonban már 496 ezret mértek, a legszegényebb 5 százaléknál pedig negatív értéket, tehát nekik több az adósságuk, mint a vagyonuk.

Meglepő módon egyébként a legfőbb vagyontárgy az ingatlan, és az idősebb európaiak jellemzően vagyonosabbak.

Rovatok