Index Vakbarát Hírportál

Nagyobb bajban van a világ legöregebb bankja, mint gondolták

2016. december 27., kedd 09:45

Az eddigi számításokkal szemben nem 5, hanem 8,8 milliárd eurós rövidtávú tőkehiánya van a világ legöregebb bankjának, írja a BBC.

Az olasz Banca Monte dei Paschi di Siena ezért hétfőn arra kérte az Európai Központi Bankot, hogy kezdjék meg "elővigyázatosságból való feltőkésítését", ami kvázi azt jelenti, hogy a csőd elkerülése érdekében külső segítségre van szüksége. 

Ez hivatalosan persze még messze nem számít csődnek, ám végső soron mégiscsak azt jelzi, hogy a bank a korábbi reményekkel ellentétben nem tud a piacról talpra állni, úgyhogy meg kell menteni. A Monte dei Paschi a napokban közölte, hogy nagyjából négy hónapra elegendő pénze van, ha nem kap tőkeinjekciót, áprilisra becsődöl. Az olasz kormány időközben elfogadott egy bankmentőcsomagot, de szakértők szerint ez kevés lesz az amúgy is recsegő-ropogó olasz bankrendszer rendbetételéhez.

Ez viszont azt is jelenti, hogy az EKB segítségéért cserébe az első körben részvényekké kell konvertálni a bank által korábban kibocsátott kötvények egy részét. Ez azért érdekes, mert a kötvényesek között sokan vannak a kisbefektetők, tehát az egyéni, családi megtakarítók, akik ezzel bukni fognak a dolgon. Hiszen míg a kötvényekre biztos, fix (és elég jó) kamatot ígért a bank, addig a Monte dei Paschi di Siena részvényei a legkockázatosabbnak számítanak a piacon, és ha idővel nem sikerül gatyába rázni a bankot, akkor az is lehet, hogy végül teljes befektetésüket elvesztik.

Amiből nyilván botrány lenne, hiszen a sajtóban ez úgy csapódna le, hogy a bankárok elvették a kisemberek pénzét, ami pedig tovább tüzelné a populista, euroszkeptikus 5 Csillag Mozgalom népszerűségét, amely ki akarja vezetni Olaszországot az eurózónából. Ez pedig komoly politikai kockázatokkal jár, amikről itt írtunk hosszabban.

Rovatok