Index Vakbarát Hírportál

Még egy hónapig érvényesek a 2016-os matricák

2016. december 31., szombat 14:31

2017. január 31-ig érvényesek a 2016-os országos és megyei autópálya-„matricák”. Ha az év első napjaiban autóba ülne, nem muszáj azonnal egy benzinkútra vagy egy ügyfélszolgálati irodába rohannia. Már csak azért sem, mert az úthasználati díjat elektronikusan is megveheti, erről itt olvashat részletesen>>> 

A 2017-es e-matricák is tizenhárom hónapig, 2018. január 31-ig érvényesek.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium korábbi tájékoztatása szerint két hét alatt majdnem húszezren vették meg elővételben a 2017-es e-matricákat. 

A legkelendőbbek előértékesítésben is a D1 díjkategória megyei matricái, az állandó élmezőny mellett (Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron) jól fogytak a Szombathely gyorsforgalmi bekötésével most először kapható Vas megyei jogosultságok is. Az elektronikus csatornák aránya lényegesen magasabb a szokásosnál, tízből három elővételes matricát mobilos alkalmazásban vagy online vásároltak meg.

Rovatok