Index Vakbarát Hírportál

Nem termel, csak fogyaszt a magyar

2017. január 6., péntek 10:03

Folytatódott a magyarországi ipar kálváriája, a KSH adatai szerint tavaly novemberben is mindössze 0,6 százalékkal volt magasabb a szektor kibocsátása, mint egy évvel korábban.

Ez azért valamivel jobb, mint az októberi adat, akkor ugyanis egyenesen csökkent az ipari termelés; 2016 januárja és novembere között mindössze egy százalékkal tudott emelkedni az ipar kibocsátása. Ez azt jelenti, hogy 2016-ban gyakorlatilag stagnált az ipari termelés Magyarországon, azaz a jelek szerint nem igazán működik a kormány újraiparosítási politikája. 

Ha az ipar nem is muzsikál jól, legalább arra nem lehet panasz, hogy nem vásárolnak eleget a magyarok. A KSH szintén pénteken kiadott statisztikája alapján ugyanis a kiskereskedelmi forgalom 4,7 százalékkal nőtt 2016 novemberében. Ez jóval erősebb adat az októberi 2,6 százalékos plusznál, és általában véve is azt jelzi, hogy egyre inkább van miből vásárolnia a lakosságnak.

Ez utóbbira utal a forgalom eloszlása is: az élelmiszer- és üzemanyag-eladások, azaz a kvázi alapvető kiadások mértéke átlag alatti mértékben, 2,1, illetve 3,9 százalékkal nőtt. Cserébe a nem élelmiszer jellegű kiskereskedelmi forgalom 8,1 százalékkal. Magyarul kajabevásárlás és tankolás helyett valódi shoppingolás zajlik.

Az iparban viszont a részletes adatokból az derült ki, hogy megtorpant a járműgyártás, és enélkül a húzóágazat nélkül messze nem tud olyan fényesen növekedni a termelés, mint az utóbbi időben. A Portfolio.hu grafikonján jól látszik, hogy elsősorban ez okolható a gyenge évére, bár más ipari ágazatok sem teljesítettek valami jól.

A magyar ipar számára a legfőbb kérdés az, hogy 2017-ben mennyiben javul majd az eurózóna és általában véve a világgazdaság növekedése, más szóval hogy lesz-e kinek eladni az itthon termelt Audikat és Mercedeseket. Ezzel kapcsolatban megoszlanak a vélemények, ahogy itt korábban részletesen is összefoglaltuk.

Rovatok