Index Vakbarát Hírportál

Vida Ildikó lett a Közgép elnöke

2017. január 9., hétfő 18:50

A mai nappal leköszönt posztjáról dr. Nyerges Zsolt, a Közgép Zrt. igazgatóságának elnöke és Németh Miklós, a társaság vezérigazgatója, akiknek az irányításával a Közgép Magyarország meghatározó építőipari cégévé vált - ezt írja közleményében Simicska Lajos cége. A közleményben az is szerepel, hogy

Nyerges Zsolt helyét a NAV botrányok között távozott vezetője, Vida Ildikó veszi majd át a Közgép igazgatóságának élén.

Nyerges Zsolt 2011 óta volt a Közgép igazgatóságának elnöke. Leköszönésképpen Nyerges azt mondta, mind szakmai, mind üzleti értelemben kiemelkedően eredményes évek állnak a clég mögött és büszke arra, hogy "a hidak, utak, vasútvonalak építésén keresztül az egész ország infrastrukturális fejlődéséhez hozzá tudtunk járulni" A cég vezérigazgatója, Németh Miklós is távozik, helyére Kinde Kálmánt választotta a közgyűlés. 

Rovatok