Index Vakbarát Hírportál

A Mol igazán mindent megtett Horvátországban

2017. január 12., csütörtök 18:33

A Nemzetközi Kereskedelmi Jogi bizottság előtt zajló perről közölt további részleteket a Mol egy rendkívüli tőzsdei bejelentésben. Mint azt korábban megírtuk, Horvátországnak nagyjából 9 milliárd forintnyi perköltséget kell megfizetnie az elbukott ügy miatt.

A választottbíróság eljárása titkos, azért az ítéletet teljes körűen nem hozhatták nyilvánosságra, de a magyar felügyeleti hatóság bizonyos részletek közzétételére szólította fel a Molt. Ebből kiderült, hogy

a vesztegetésre, társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi horvát kérelmet elutasították.

Horvátország nem tudta bebizonyítani, hogy a Mol valóban megvesztegette az egykori horvát kormányfőt, Ivo Sanadert - írja az MTI, és a horvát állásponttal szemben úgy ítéltél meg, hogy a Mol minden tőle telhetőt megtett azért, hogy fejlessze az INA finomítóit.

Azt sem találta megállapíthatónak a testület, hogy a Mol ne tett volna meg minden tőle elvárhatót az INA horvátországi piaci részesedése fenntartása, valamint hálózatának bővítése érdekében a szomszédos délkelet-európai piacokon.

Az MTI szerint a horvát kormány Washingtonban, a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjában próbálja meg megdönteni a számára kedvezétlen genfi határozatot. Zágráb eközben keresi a módját annak is, hogy visszavásárolja a Moltól az INA részvényeit. Most az INA 49,08 százaléka a magyar olajcégé, és 44,84 százalék a horvát államé. 

Rovatok