Index Vakbarát Hírportál

Gerendaiék 8,5 milliárdot kaszálhattak a Szigeten

2017. január 18., szerda 18:17

Nemrég derült ki, hogy Gerendaiék eladták a Sziget Kft. többségi tulajdonát egy szakmai befektetőnek, 30 százalékos tulajdonrész maradt csak náluk. A vevő, a Providence Equity Partner ugyanakkor lényegében szabad kezet hagyott a jelenlegi menedzsmentnek a további terjeszkedésben, amit most jelentősen nagyobb pénzügyi háttérrel folytathatnak.

Egyébként minden marad náluk, a portfólióban található fesztiválok, a Sziget, a Balaton Sound, a Telekom Volt Fesztivál, a Gourmet Fesztivál és a Gyerek Sziget operatív vezetése nem változik tehát. A vételárról azonban nem árultak el hivatalos információt, csak annyit mondtak, hogy az több milliárd forintos összeg volt. A Forbes.hu most viszont kicsit utánaszámolt, és a rendelkezésre álló információk alapján úgy kalkulált, hogy a teljes Sziget Kft. 12,1 milliárd forintot érhetett.

Ez alapján pedig Gerendaiék

összesen nagyjából 8,5 milliárd forintért

adhatták el a cég 70 százalékát. Itt az árat némileg csökkentheti, hogy a menedzsmentjogok náluk maradtak, illetve, hogy a Sziget Kft. külföldi fesztiválszervezési kísérleteivel eddig nem sikerült érdemi sikert elérni. Az viszont feljebb tolhatta, hogy a magyar piacon vita nélkül a Sziget Kft. márkái messze a legerősebbek a fesztiválpiacon, és külföldön is bejáratottak a legnagyobb rendezvényeik. Az új befektető elvárásairól annyit lehet tudni, hogy "megfogalmaztak bizonyos eredménycélokat" is.

A tárgyalásokról itt olvashat bővebben, illetve arról is, hogy Gerendaiék újra nekifutnak a külföldi fesztiválpiacnak. A nagyobb fesztiválportfólió a nagyobb bevételen túl a méretgazdaságosság miatt is rejthet még komoly előnyöket a cégnek, hiszen nagyobb szponzorokat vagy aktuálisabb fellépőket is meg fognak tudni esetleg szólítani majd.  

  

Rovatok