Barack Obama két elnöki ciklusa alatt sokat tett azért, hogy az USA kilábaljon a 2008-as gazdasági világválságból, de ennek nagy ára volt, ugyanis soha nem látott mértékben elszállt az amerikai államadósság. A munkanélküliség viszont csökkent, miközben a gazdaság szépen nőtt, de Trumpnak kedvezett az, hogy a bérekkel már korántsem volt minden rendben, miközben egy csomó területen Obama tétlensége is hozzájárult a 2016-os választást körüllengő elitellenes hangulathoz. Összeszedtük Obama gazdaságpolitikájának legnagyobb sikereit és hibáit.
Barack Obama elnöksége gazdaságpolitikai szempontból akár sikeresnek is mondható: ha csak a makroszámokat nézzük, úgy néz ki, hogy sikerült a 2008-as válságból kilábalni. Erre utal az, hogy:
Ennek viszont elég nagy ára volt, ugyanis mindennek az elérésében elég nagy szerepe volt annak, hogy az amerikai költségvetés 2008 óta évről évre jóval nagyobb költségvetési deficiteket hozott össze, mint az előző évtizedekben bármikor, ami viszont közel megduplázta az amerikai államadósságot. Mindeközben ráadásul egy csomó olyan területen nem volt sikeres Obama, ami megágyazott Donald Trump győzelmének. Például:
Egy amerikai közgazdász, Richard J. Caroll egyébként egy külön könyvet szentelt 12 II. világháború óta megválasztott amerikai elnök gazdasági teljesítményének összehasonlítására: ebből az jött ki, hogy Obama tevékenysége inkább pozitív volt, de a többi 11 elnökhöz képest neki volt a leginkább középszerű a teljesítménye. De nézzük részletesebben a számokat!
A munkanélküliség csökkenése egyértelmű sikernek tűnik, ugyanakkor ha részletesebben megnézzük a munkaerőpiaci statisztikákat, akkor egyből érthetővé válik, hogy miért tudott Donald Trump sikeres lenni a választásokon. Egy csomó demográfiai elemzésből az jött ki ugyanis a választások után, hogy a Trump-szavazóknak főleg a jó munkahelyek teremtése volt a legfontosabb politikai kérdés, és hogy azokban a körzetekben szavaztak a legtöbben Trumpra, ahol az elmúlt időszakban a legtöbb ipari munkahely szűnt meg. Az is árulkodó, hogy abból a 17 államból ahol a novembert megelőző 12 hónapban nőtt a munkanélküliség, 13-at Trump nyert meg.
A bérek esetén már nem olyan szívderítő a helyzet, mint a munkanélküliség esetén: a teljes állásban dolgozók heti, reál értelemben vett bérei nem sokkal haladták meg a 2009-es szintet 2016-ban, és a háztartások reál értelemben vett medián jövedelme is inkább stagnált, sőt ha 2007-hez mérjük a 2016-os szintet, akkor még csökkent is.
Obamától sokan várták azt, hogy az első fekete amerikai elnökként majd leszámol a faji egyenlőtlenségekkel az USA-ban: ehhez képest viszont az Economic Policy Institute tanulmánya alapján 2007 és 2015 között tovább nőttek a különbségek a fekete és fehér amerikaiak reálbérei között: 23,9 százalékról 26,7 százalékra nőtt az átlagos eltérés. Az is fontos trend, hogy az alacsony keresetű feketék reálbérei még csökkentek is, miközben a hasonló keresetű latinók bérei nőttek (bővebben itt írtunk róla, hogy hogyan alakult a feketék helyzete az USA-ban Obama elnöksége alatt).
A nők és a férfiak fizetései közötti egyenlőtlenségek csökkentése szempontjából sem hozott áttörést Obama elnöksége: bár valamelyest csökkentek a bérkülönbségek a közepes- és alacsony keresetű amerikai nők és férfiak között, ugyanakkor az azonos beosztású nők és férfiak fizetései között még mindig nagy különbség van: 2015-ben egy nő egy hasonló pozícióban dolgozó férfi fizetésének 78,6 százalékát kapta meg.
A Trump-jelenség megértése szempontjából viszont talán még fontosabb az, hogy a tanulmányból az is kiderül, hogy a diplomával nem rendelkező amerikaiak 2015-ben többnyire kevesebbet kerestek, mint 2007-ben. Összességében 2000 és 2015 között az iskolázottabbak bérei jobban nőttek a képzetlenebbek béreinél. A Trump-szavazókat valószínűleg az sem hatotta meg, hogy a feldolgozóiparban - ahonnan az utóbbi évtizedekben a legtöbb munkahelyet vittek az USA-ból Ázsiába és Mexikóba - valamelyest nőtt a munkahelyek száma, mivel ez a növekedés még csak arra sem volt elég, hogy a munkahelyek száma akár csak megközelítse a válság előtti szintet.
Obama gazdasági teljesítményének értékelésekor inkább pozitívumként szoktak hivatkozni a 2008-as válság után magához térő GDP-növekedésre, ugyanakkor - ahogy Caroll is felhívja a figyelmet - Obama elnöksége alatt 2016 nyaráig 2,1 százalékos volt az átlagos gazdasági növekedés, ami a II. világháború óta eltelt időszakra jellemző évi átlagos 2,9 százalékos növekedésnél gyengébb adat. Azonban még így is jobb teljesítmény, mint amit az EU gazdaságai ugyanebben az időszakban együttesen össze tudtak hozni.
Ugyan Barack Obamának semmi ráhatása nem volt a független jegybank, a Fed döntéseire, de a Fed a válságot követően eleinte a pénzkínálat növelésével, később pedig nem konvencionális monetáris eszközökkel, például a másodpiaci kötvényvásárlásokat magában foglaló mennyiségi lazítás eszközével segítette az USA gazdasági növekedését. Szintén nem annyira Obama érdeme, de elnökségei alatt alacsony infláció volt jellemző az amerikai gazdaságra (ezért is hajthatta végre ezeket a gazdaságösztönző programokat a Fed).
Az egyik leglátványosabb negatívum, amit Obama számlájára lehet írni, hogy az amerikai államadósság abszolút értékben csaknem megduplázódott az elnöksége alatt.
Ez úgy jöhetett össze, hogy a válságot követő időszakban az amerikai kormány adócsökkentésekkel és munkahelyteremtéssel igyekezte beindítani a döcögő gazdaságot. Ennek viszont ára volt, ami jól látszik az ábrán is, ugyanis a válság utáni években jóval nagyobb éves deficiteket hozott össze a költségvetés, mint korábban a nyolcvanas éveket bezárólag bármikor.
Azt ugyanakkor minden elemző a pozitívumok között szokta emlegetni, hogy Obama évről évre lefaragta a költségvetési hiányt: amíg Bush 2009-ben még csaknem 10 százalékos, Obama 2015-ben már csak 2,5 százalékos deficitet hozott össze.
Nem Trump volt az első, aki a kereskedelmet, mint politikai kérdést kitalálta, és nem is az egyetlen aki foglalkozott vele: Obama 2009-ben például szakszervezeti nyomásra 35 százalékos vámot vetett ki a kínai autógumikra, amivel, ahogy a 2012-es évértékelő beszédében dicsekedett, több mint ezer amerikai munkahelyet védtek meg.
Ennek ellenére Obama azért bőven szabadkereskedelmet támogató elnöknek mondható: az ő elnöksége alatt fogadták el a Csendes-óceáni Partnerség (Trans-Pacific Partnership, TPP) nevű szabad-kereskedelmi, befektetési és gazdasági megállapodást, és az elnöksége alatt zajlottak a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (Transatlantic Trade and Investment Partnership - TTIP) tárgyalásai, bár ez utóbbiból aligha lesz valami Donald Trump elnöksége alatt.
Az Obama elnöksége alatt növekvő amerikai export így a csökkenő munkanélküliség sorsára jutott a szavazatok megszerzése szempontjából, ugyanis úgy tűnik, hogy Trump amerikai iparágak és munkahelyek védelmére vonatkozó ígéretei meggyőzőbbek tudtak lenni Hillary Clinton szabadkereskedelemmel kapcsolatos billegő álláspontjánál.
Szintén a szabadkereskedelemhez hasonló, de sokkal ellentmondásosabb téma az USA pénzügyi rendszerének a szabályozása, és a 2008-as válság felelőseinek elszámoltatása. Trump a kampányának egy elég nagy részében azzal volt elfoglalva, hogy azt bizonygassa, hogy Hillary Clinton a Wall Street-i bűnöző bankárok haverja. Mindezt nyilván azért csinálta, hogy imponáljon azoknak, a válságot eléggé megszívó tömegeknek, akik ki vannak akadva, hogy a válság után nem ment túl jól a felelősségre vonás.
Ehhez képest most Trump a Wall Streetről hoz pénzügyminisztert és azt ígérte, hogy lazítani fog azokon a szabályokon, amiket Obama 2010-ben hozott tető alá. Ezeket a szabályokat a válság után azért fogadták el, hogy javítsák a bankszektor stabilitását, igaz, utólag kiderült, hogy a törvényalkotók viszonylag sok kiskaput hagytak a törvényben. És még ha ez Trump-szavazóit nem is annyira zavarja, egy komolyabb elszámoltatás Obama kormányzása alatt valószínűleg szintén segített volna a demokrata elittel szembeni düh lecsillapításában.