Index Vakbarát Hírportál

Egy miniszterelnökségi dolgozó egymillióért jut el Kecskemétre

2017. január 27., péntek 15:31

16 miniszterelnökségi dolgozót az év hátralévő részében áfa nélkül 16,2 millióért fognak minden munkanap Kecskemétre szállítani busszal, derül ki Közbeszerzési Értesítőből. A nyertes az a cég, amelyik Lázár Jánosék embereit eddig is szállította, a Szalai Busz. A pályázat nem volt meghirdetve a Közbeszerzési Értesítőben, de nyílt pályázatnak számított. A végső győztes ár tehát 27 százalékos áfával 20,6 millió forint lett, a fejenként 1,29 milliós árat érdemes összehasonlítani taxiárral vagy mondjuk a vonatjeggyel. 

Egyébként azért kell oda-vissza buszoztatni naponta Kecskemétre Budapestről 9, Gödöllőről pedig 7 embert, mert a kormány Kecskemétre tette az Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárságot.

Legutóbb tavaly nyert el hasonló pályázatot a Szalai Busz nevű vállalkozás, akkor 10 hónapot vállaltak 18 millió plusz áfáért. És ezzel még olcsóbbak is voltak, mint amivel a tárca kalkulált, a Miniszterelnökség eredetileg 19 millió forintot szánt az utaztatásra.

Bánhatja a Volán, hogy nekik nem szóltak, a kívülről nézve elég borsos árúnak tűnő szolgáltatáshoz képest ők szinte pont féláron kínálják az éves bérletüket bárki számára, korlátlan utazással, rengeteg busszal.

Rovatok