Index Vakbarát Hírportál

Mészáros üzlettársával építtet az MNB alapítványa

2017. január 31., kedd 15:34

A Mészáros Lőrinc üzlettársához, Szíjj Lászlóhoz köthető Magyar Építő Zrt. nyerte el a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványának 3,6 milliárd forintos közbeszerzését. A cég a Budai Várban, az Úri utca 21-ben található védett épületet újíthatja föl ennyi pénzből, amelybe a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány a doktori iskoláját akarja majd költöztetni.

A pályázaton egyedül induló Magyar Építő Zrt. több szálon is kötődik Mészáros Lőrinchez: a társaság Szíjj László tulajdonában van, akinek több közös cége is van Mészárossal. A Magyar Építők igazgatóságában pedig tavaly év végéig bent ült Csík Zoltán, aki a felcsúti polgármester több vállalkozását is vezeti.

Ez a cég már korábban is rengeteg pénzt kapott Matolcsyék alapítványaitól: amikor az alapítványoknak nyilvánosságra kellett hozniuk, hogy az általuk kezelt közpénzből kinek mennyit adtak és milyen címen, kiderült, hogy 

A Magyar Építő Zrt. 2014-2016 között közel 3,7 milliárd forintért kapott megbízást az alapítványoktól, 

Ezzel messze ez a cég kereste a legtöbbet az MNB alapítványainak addig láthatatlan pénzköltésén.

 

Rovatok