Index Vakbarát Hírportál

Februárban kap Erzsébet-utalványt, aki decemberben lett nyugdíjas

2017. február 6., hétfő 17:59

Nem kell aggódniuk azoknak a nyugdíjasoknak, akik tavaly decemberben már jogosultak voltak a nyugellátásra, de adminisztratív okok miatt nem kapták meg az Orbán Viktor által bejelentett tízezer forintos Erzsébet-utalványt.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára ugyanis azt ígérte, utólag is kiküldök a pénzt.

A problémára Korózs Lajos MSZP-s képviselő világított rá. Azt kérdezte ugyanis a kormánytól, hogy mi lesz azokkal, akiknek később ítéltek meg nyugdíjat, mint ahogy a kormány november 21-én bejelentette az utalványok kiküldését.

Rétvári Bence a parlament honlapján szereplő válaszában azt írta, hogy azok kapták meg decemberben az utalványt, akik benne voltak a nyilvántartásban. A kormány az ő címüket továbbította a Magyar Postának. 

Azoknak az adatait, akiknek az ellátásáról november 21-e döntöttek, most tudják továbbküldeni. 

A feldolgozást követően, várhatóan februárban részükre is kiküldik az utalványt.

Azok viszont nem kapnak Orbán Viktor karácsonyi ajándékából, akik az idén kapnak csak nyugdíjat.

Az Erzsébet-utalványokról a végső elszámolást április 30-ig kell elkészíteni.

Rovatok