Index Vakbarát Hírportál

Szarvas, őz és lazac kerülhet minden magyar asztalra

2017. február 9., csütörtök 12:01

A Földművelésügyi Minisztérium kezdeményezi a hal- és vadhús áfájának 5 százalékra csökkentését, jelentette be Fazekas Sándor miniszter.

A hivatalos indoklás szerint a lépés oka, hogy "az egészséges, jórészt bio élelmiszerek szélesebb fogyasztói réteghez juthassanak el". Más szóval minél több család asztalára odakerülhessen a szarvas, az őz, a lazac és a vöröstonhal.

A vadat és halat ugyanis jellemzően a magasabb vagyoni rétegek fogyasztják hazánkban, bár egyébként ők sem túl sokat, ahogy az karácsonyi riportunkból is kiderült. Úgyhogy ebből a szempontból valóban jót tehet a népegészségügynek a lépés, kérdés, hogy mekkora hatása lesz a fogyasztásra, és valóban ettől kezdnek-e majd halat enni azok, akik eddig nem engedhették meg maguknak.

Fazekas emellett azt is kiemelte, hogy az áfacsökkentés fehéríti az ágazatot és munkahelyeket teremt. Tehát ha ön eddig vadász vagy legalábbis vadgazdálkodó akart lenni, de a magas áfa miatt nem válthatta valóra álmát, akkor most jobb esélye van rá, hogy beteljesüljön vágya.

Az áfacsökkentés javaslatát várhatóan a jövő évi költségvetés előkészítésekor nyújtják be Fazekas szerint. Aki egyébként stílszerűen a 24. Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) kiállítás megnyitóján jelentette be a tervét.

Korábban a kormány a tej, tojás, baromfihús és sertéshús áfáját is csökkentette, bár arról egyelőre nincsenek részletes információk, hogy ezek a lépések mennyivel növelték a fogyasztást, illetve mennyivel csökkentették a fogyasztói árakat.

Rovatok