Teljesen általános a magyar munkaerőpiacon, hogy a nők a szüléssel elvágják magukat a munkaadójuknál. A legtöbben már az állásinterjúkon diszkriminatív kérdésekkel találkoznak, míg a terhesség bejelentése számos munkahelyen hátrány és megaláztatás – pláne, mert sokan a jogaikkal sincsenek tisztában. A végeredmény: a gyerekszám növekedésével meredeken esik a dolgozók aránya a szülőképes korú nőkön belül, sok gyerek pedig meg sem születik a jogos félelmek miatt.
A húszas éveiben járó Enikő egy benzinkútnál dolgozott, próbaideje csak nem sokkal azelőtt járt le, hogy állapotos lett. Az orvosi vizsgálaton kilences kódot kapott, vagyis kiderült, hogy veszélyeztetett terhes, és a szülésig hátralevő hónapokat betegállományban kell töltenie.
A főnöke ennek hallatán törvénytelen eszközhöz nyúlt: közölte, hogy csak akkor engedi el táppénzre a következő hónapokra, ha cserébe kitöltenek egy közös megegyezéses felmondási szerződést, amelyben a dátum helyét egyelőre üresen hagyják. Ennek segítségével a munkáltató a baba megszületése után kiléptetheti a cégtől, és nem kell fenntartania a státuszát.
Enikő történetében igazából nincs semmi extrém: ilyen és ehhez hasonló esetek napi szinten fordulnak elő Magyarországon. Nem csoda, hogy a gyerekvállalás még mindig a legnagyobb hátrányt jelentő tényező a nők számára a munkaerőpiacon. Ez alapvetően két dologra van kedvezőtlen hatással: a foglalkoztatásra és a népszaporulatra. Mindkét terület kiemelten fontos a kormánynak, de amíg a nők többségének életében ekkora törést jelent a szülés, addig minden családpolitikai igyekezet ellenére nem várható érdemi javulás.
2016-ban a kisgyermekes nők esélyegyenlőségéért tevékenykedő Jól-Lét Alapítvány (egyelőre nem publikált) tanulmányt készített a gyerekvállalással kapcsolatos munkaerőpiaci hátrányokról. A szervezet 2013-tól tizenegy városban építi országos hálózatát, amelyben az együttműködő civil szervezetek segítségével antidiszkriminációs tanácsadást biztosít nőknek, így jelentős gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek a probléma méretéről. Mint írják:
Bár rengetegen élnek át az Enikőéhez hasonló helyzeteket, a többség nincs tisztában a jogaival, vagy nem érzi úgy, hogy lenne értelme fellépni, ezért inkább csendben viseli a sorsát, vagy odébb áll.
A példaként felhozott esetben Enikő nem volt tisztában a saját, védett jogi helyzetével, és azzal, hogy dátum nélküli biankó szerződést kényszeríteni a munkavállalóra egyébként törvényellenes. Megijedt, hogy eleshet a táppénztől, és aláírta a biankó szerződést. Ezzel abból a szempontból nem jár rosszul, hogy a gyedet az állam fizeti, az összeg megállapításakor pedig a jogosultság kezdetekor kapott bért veszik alapul. Ugyanakkor az állását elveszíti, és a szülési szabadság után rögtön munkakereséssel kezdhet kisgyerek mellett, de a benzinkutas szerint neki nagyobb problémát jelent a státusz fenntartása.
Mindez akkor derült ki, amikor a kismama otthon elmesélte a történteket, és a korábban szintén kútüzemeltetőként dolgozó egyik rokona felhívta a munkáltatót. A telefonos beszélgetésen elhangzott a cég részéről, hogy mivel a kutak üzemeltetése nem elég biztos pont (az anyavállalat, jelen esetben a Mol bármikor újrapályáztathatja az egyes kutakat), adott esetben problémát jelenthet, ha vissza kell venni valakit a szülési szabadság után.
Majd az is felmerült érvként, hogy Enikő röviddel a próbaidő lejárta után jelentette be állapotát, ez pedig nem etikus lépés, pontosabban a munkaadó a „szemétség“ kifejezést használta rá. Aztán azt is elmondta, hogy ha megszületik a gyerek, újra beszéljenek, és akkor ő majd bedátumozza a közös megegyezéses távozásról szóló papírt. Miután tudomást szereztünk az esetről, mi is felhívtuk az érintett céget, a Kána és Kána Bt.-t, amelynek vezetője egyszerűen letagadta a történteket, amit talán el is hiszünk neki, ha korábban nem látjuk élőben a mindkét fél által aláírt, dátum nélküli szerződés egy példányát.
A történethez hozzátartozik, hogy a franchise-rendszerben üzemeltetett benzinkutaknál az alvállalkozóhoz vannak bejelentve az alkalmazottak, de a nekik járó bért a Mol számla ellenében folyósítja a kutasnak, aki aztán kifizeti a dolgozókat. Azonban a franchise-szerződés birtokunkba jutott részlete szerint a terhes dolgozókkal szemben támaszt egy feltételt, ami valóban kellemetlen helyzetbe hozza az üzemeltetőt, ha a kismama nem dolgozik elég rég a cégnél: csak akkor téríti a gyermekvállalással kapcsolatos költségeket, ha a szülést megelőző legalább egy évben a benzinkút alkalmazásában állt a munkavállaló. Ezzel az Enikőéhez hasonló terhet ró az alvállalkozóra, mivel veszélyeztetett terhesség esetén a táppénz harmadát a munkáltató fizeti.
A jelenség általános mivolta ellenére a téma nincs agyonkutatva, Magyarországon csak többéves felmérések állnak rendelkezésre. A KSH először 2010-ben, majd legközelebb 2012-ben foglalkozott a nőkkel szembeni munkaerőpiaci diszkrimináció kérdésével. A statisztikai hivatal első körös adataira hivatkozva a Jól-Lét tanulmányában az áll, hogy 2010-ben hárommillió dolgozó magyar nő közül 441 ezer fő tapasztalt álláskeresése során tényleges diszkriminációt, családi körülményeik és
Ugyanennyi százalékuk számolt be diszkriminációs tapasztalatairól korábbi elbocsátási ügyek kapcsán.
Nem túl biztató, hogy a két évvel később szintén a KSH által mért adat szerint a diszkrimináció tovább növekedett. A 2012-es adatok azt mutatják, a két nem közötti eltérés hátrányos megkülönböztetés tekintetében a 30–44 éves, azaz a gyermeknevelésben leginkább érintett korosztályoknál a legnagyobb. A foglalkoztatott férfiak esetében az életkor előrehaladásával egészen a 40-es éveik közepéig csökkenő tendenciát mutat a diszkrimináltak aránya, a nőknél a 20-as éveik elmúltával, valószínűleg a családi terhek megnövekedése miatt is ugyanez az arány számottevően növekszik.
Mint a fenti számokból is látszik, a diszkrimináció, illetve az esetleges diszkriminációs szándék egyik leggyakoribb terepe az állásinterjú, vagyis már a munkákhoz való hozzájutás szintjén van egy láthatatlan akadály, amit meg kell ugrani. Bár a munka törvénykönyve kifejezetten tiltja a családi állapotra, gyermekvállalási hajlandóságra, gyermekek számára stb. vonatkozó kérdések feltevését az állásinterjún, gyakorlatilag kevés olyan nő van, aki ne találkozott volna ilyesmivel élete során.
Ugyanerre jutott az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) is 2011-es, „A férfiak és nők közötti jövedelemegyenlőtlenség és a nemi szegregáció a mai Magyarországon” című kutatásában. Bár a gyerekekkel kapcsolatos kérdésfeltevés önmagában még nem jelent diszkriminációt, nem nehéz belátni, hogy a cél – és gyakran a következmény – mégis valamilyen kirekesztő gyakorlat.
Ha valaki túljutott az első lépcsőn, vagyis állásba került, akkor jön a második, jóval érzékenyebb helyzet, amikor bejelenti a terhességét. A tanulmány a KSH-felmérések és az EBH tapasztalatai alapján arra a következtetésre jut, hogy a gyermekvállalással összefüggő diszkriminációs esetek közül a leggyakoribbak közé tartoznak az olyan helyzetek, amikor a munkaviszonyt a terhesség bejelentésekor szüntetik meg, vagy amikor visszatérés esetén rábeszélik a nőt a munkaviszony közös megszüntetésére. Utóbbi esetben nagyjából azzal keretezik a gyakorlatot, hogy „már úgysem tudná ellátni korábbi feladatait a gyerek mellett”.
A jól-létesek tapasztalatai szerint sűrűn előfordul az is, hogy a terhesség bejelentése után a nő körül megromlik a levegő, megalázóan bánnak vele. Ez szélsőséges esetben odáig fajul, hogy olyan munkahelyi légkört alakítanak ki a kismama körül, ami miatt végül ő maga adja be felmondását, elesve ezzel a végkielégítéstől is.
A szülési szabadságról való visszatérés sem egyszerűbb. Nem ritka, hogy rosszabb feltételekkel vagy alacsonyabb szintű, fizetéssel járó pozícióba vesznek vissza valakit, vagy halogatják visszavételét. Megesik, hogy a kisgyerekes anya bérét nem igazítják a többi dolgozót érintő általános vállalati bérnövekedéshez, és sokan panaszkodnak arra, hogy továbbképzési igényüket figyelmen kívül hagyják, felhalmozott járandóságaikat nem fizetik ki, a nekik járó juttatásokat elhallgatják.
A nők munkaerőpiaci szegregációja kétféle irányból is teljesen általános. Horizontális szegregációnak nevezzük bizonyos szakmák elnőiesedését, és hogy ezek a szakmák jellemzően a legrosszabbul fizetettek.
Az EBH 2011-ben készült kutatásának eredményei szerint a munkahelyek körülbelül harmadában szinte csak férfiak, negyedében szinte csak nők dolgoznak, vagyis a munkahelyek közel 60 százaléka nemileg szegregáltnak tűnt a mai magyar munkavállalók számára. Még ha történt is elmozdulás az elmúlt néhány évben pozitív irányba (ami koránt sem biztos), akkor is kijelenthető, hogy a munkahelyek jóval nagyobb része női vagy férfitöbbségű, mint azt értelmesen indokolni lehetne.
A másik nőket érő hátrány a vertikális szegregáció, melynek lényege, hogy egy adott munkahelyen belül a nők sokkal rosszabb esélyekkel indulnak a hierarchiában feljebb álló pozíciókért – magyarán: nehezebb számukra a munkahelyi előmenetel. Mindkét fajta szegregációban benne vannak a nők vezetői alkalmatlanságával kapcsolatos sztereotípiák és az anyákkal kapcsolatos prekoncepciók.
A vertikális szegregációban különösen nagy szerepe van a gyerekvállalással kapcsolatos diszkriminációnak, ugyanis a munkáltatók jókora része mind a szülés miatti kieséshez, mind a gyerekek melletti munkavégzéshez úgy viszonyul, mint a nők munkájának minőségét, megbízhatóságát rontó tényezőkhöz.
A vertikális szegregációhoz szorosan kapcsolódik az üvegplafon-elmélet. Egy adott szervezet vezető pozícióit betöltők nemi összetételének vizsgálatakor általában azt láthatjuk, hogy a nők jelenléte elmarad a férfiakétól. Az üvegplafon jelenség lényege az, hogy a nőket egy láthatatlan, de áttörhetetlen fal akadályozza a karrierben.
Az elnevezés egy kísérletről kapta nevét, amelyben halak akváriumába üveglemezt tettek. A halak úgy megszokták, hogy csak az akadályig tudnak úszni az akváriumban, hogy amikor kivették az üveglemezt, akkor sem úsztak tovább a korábbi akadály vonalánál. Az üvegplafon tehát olyan akadály, amelyet a nők belsővé tesznek, meggátolva saját előrelépésüket.
A nemzetközi felmérések eredményei szerint az Amerikai Egyesült Államokban a legmagasabb a női vezetők aránya, az Európai Unió országainak átlaga ettől jelentősen elmarad. Ezzel nagyjából együtt mozog a nők politikai részvétele is, hazánkban ez a rendszerváltás óta 10 százalék körül alakul, a parlamenti képviselet ennél kicsivel alacsonyabb, amivel nemcsak az unión belül vagyunk sereghajtók, de a kontinensről kilépve is elmaradunk az átlagtól.
A nők hátrányos megkülönböztetése a munkaerőpiacon erős népesség-visszafogó tényező, vagyis a jó népesedéspolitikának központi eleme kell hogy legyen a munka világát átszövő diszkrimináció visszaszorítása és a női foglalkoztatási arány növelése.
A közhiedelemmel ellentétben ugyanis az adatok nem igazán támasztják alá, hogy akkor vállalnak szívesebben gyereket a nők, ha háztartásbeliként élhetnek egy nemi szempontból egyenlőtlen társadalomban. Európában épp fordítva van: ahogyan az ábra is mutatja, a genderegyenlőség-index (amelyet többek között a munkaerőpiaci helyzet alapján számolnak) erős korrelációt mutat a termékenységgel.
Szintén idevágó adat, hogy a nők a híresen feminista szemléletű skandináv országokban térnek vissza a legnagyobb eséllyel szülés után a munkaerőpiacra, ami azt támasztja alá, hogy a női emancipáció, a nők foglalkoztatása nem kell, hogy gátja legyen a gyerekvállalásnak.
A magyar kutatások arról tanúskodnak, hogy hazánk a meg nem született gyerekek országa, vagyis a nők több gyereket terveznek, mint amennyit végül megszülnek. Ennek egyik oka – tulajdonképpen az egyetlen olyan oka, amire kormányzati intézkedésekkel közvetlenül hatni lehet – a felmérések szerint a kedvezőtlen anyagi, munkaerőpiaci helyzet.
A kormány az utóbbi években tett néhány lépést a munkába való visszatérés ösztönzésére a gyed extra bevezetésével, majd kiterjesztésével, és pozitív fejlemény a munkahelyvédelmi akcióterv is (amelynek keretében a gyermekvállalást követően pályájukat újrakezdő nők után az őket újra vagy újonnan alkalmazó munkáltatók járulékkedvezményekre jogosultak).
Viszont az is látszik, hogy ezen a téren lenne hová fejlődni. A KSH statisztikái azt mutatják, hogy gyerekszám szerint lebontva minden csoportban növekszik a nők foglalkoztatási aránya, csakhogy ebből nehéz messzemenő következtetéseket levonni, mert időközben változott a módszertan, most már a külföldön dolgozókat és a közmunkásokat is beszámolják. Ugyanakkor az a friss számokból is látszik, hogy a 25–49 éves korosztályban brutális különbség van az egy gyerekkel sem rendelkezők és a három- vagy többgyerekesek között:
A Jól-Lét tanulmánya szerint jó irány lenne az antidiszkriminációs jogérvényesítési lehetőségekkel kapcsolatos széles körű kampány, mivel ma a nők jogtudatossága rendkívül alacsony, a jogszabályi környezettel nincsenek tisztában, vagy ha vannak is ismereteik, nem képesek érvényesíteni az érdekeiket. Ezenfelül szükség lenne az atipikus, részmunkaidős foglalkoztatást a munkaadók körében népszerűsítő intézkedésekre, hogy ezzel megkönnyítsék a kisgyerekes anyák visszatérését a munkaerőpiacra.